Mesterségem címere: régiségkereskedő
Sokan kedvelik az antik és vintázs tárgyakat, de Kárpátalján viszonylag kevés az ilyen jellegű kereskedés. A piacokon akad néhány ócskás stand, a városokban pedig egy-két kisebb régiségbolt. Ezért is üde színfolt a Tiberius Vintage Uzhgorod elnevezésű Instagram-oldal, amely huszonnyolcezres követőtáborával és naponta bővülő kínálatával friss lendületet adott a helyi régiségpiacnak. Az oldal tulajdonosát, az őrdarmai Maljovanec Tibort kérdeztük mesterségének műhelytitkairól és a régiségkereskedés jelenlegi helyzetéről.
– Hogyan lett Önből régiségkereskedő?
– Eredeti végzettségem szerint biológus vagyok. Az egyetem befejezése után több mint tíz éven át kertépítéssel foglalkoztam. A munkám során gyakran kellett öreg fákat kivágnom, amikre a tulajdonosnak nem volt szüksége. A rönköket felszeleteltem, lecsiszoltam és árulni kezdtem az interneten. Azt tapasztaltam, hogy elég nagy az érdeklődés az ilyen jellegű faanyag iránt.
A kertépítő munkám során érdekes tárgyakra is felfigyeltem a régi házak körül. Mindig vonzottak a régiségek, különösen a fából készült tárgyak, a bútorok. Nagyapám asztalos volt, tőle tanultam egy s mást a famegmunkálásról és a restaurálásról. Idővel már nemcsak faáruval kereskedtem, hanem ezeket az utamba akadt régiségeket is megvásároltam, majd továbbadtam az interneten. Az oldalam követőinek száma akkor emelkedett meg jelentősen, amikor a vintázs és az antik tárgyak is megjelentek a kínálatban.
– Hogyan állapítja meg a régi tárgyak értékét?
– Kezdetben folyamatosan tájékozódtam, keresgéltem a világhálón, hogy el tudjam dönteni, mi mennyit ér. A munkám során aztán egyre inkább megtanultam felismerni, mi az, ami értékes és mi bóvli. Igyekszem reális árakat szabni és odafigyelek a vásárlók jelzéseire. Ha valami a meghirdetett áron huzamosabb ideig nem talál vevőre, akkor újra posztolom az oldalon, de már kevesebbet kérek érte.
– Hogy talál rá a régiségekre?
– Nyitott szemmel járok. Ha régi házat látok, bekopogok és érdeklődöm, van-e ott valami, amit megvehetnék. Hirdetek az interneten is, de egyre többen ismernek már, és elhozzák hozzám az eladásra szánt dolgaikat.
– Milyen a régiségkereskedés helyzete ma Kárpátalján?
– A háború óta a kereskedés szinte kizárólag az online térben zajlik. Eleve kevés nálunk a régiségbolt, a piacokon pedig jelentősen csökkent a kínálat.
– Mit keresnek elsősorban az emberek? Mely tárgyak a legkelendőbbek?
– Helyben, Kárpátalján a vásárlók főleg a régi bútorokat keresik. Nagy az érdeklődés például a karosládák iránt. A hágón túl viszont inkább a nemesfémből készült dísztárgyak népszerűek. Külföldre könyveket és népművészeti tárgyakat adok el a legnagyobb számban.
– Önnek melyik a kedvenc korszaka vagy tájegysége?
– Az Osztrák-Magyar Monarchia kora áll hozzám a legközelebb, kedvelek mindent, ami ebből a korszakból való. Szeretem a helyi, kárpátaljai jellegzetességeket is akár a hímzések, akár a kerámiák vagy a bútorok terén. Gyűjtöm a második világháború előtti magyar könyveket: többszáz darabos gyűjteményem van enciklopédiákból, lexikonokból és történeti monográfiákból.
– Nem érez vágyat, hogy a legkülönlegesebb tárgyakat megtartsa magának?
– Amire szükségem van és tetszik, azt megtartom. Találtam például egy kiváló állapotú, ritkaságnak számító mennyezeti petróleumlámpát, ami a hálószobám ékessége lett. De szekrényt, tükröt is hagytam már meg magamnak.
– Mit tapasztal, milyen okból vásárolnak régiségeket az emberek?
– Sokféle indíttatásból. Van, aki kedveli a régi, patinás, történettel bíró tárgyakat. Van, aki konkrét darabokat keres. Vásárolnak tőlem gyűjtők és kereskedők is. Előfordul, hogy az emberek nosztalgiából vesznek meg valamit, mert a gyerekkorukra vagy elhunyt szeretteikre emlékezteti őket. De van olyan is, amikor valaki bizonyos stílus szerint szeretné berendezni a szobáját, és megvásárol például egy vintázs asztalt hozzá illő terítővel és vázával.
– Voltak igazán meglepő vagy érdekes leletei?
– Hogyne. Eljött hozzám például egy bácsi, hogy eladásra kínáljon egy teljesen értéktelen, ócska rádiót. Sajnos, nem tudtam volna mihez kezdeni vele, de kérdezgetni kezdtem, nincs-e esetleg valami más is, amit eladna. Kiderült, hogy rengeteg fateknője van otthon, amiről azt hitte, senkinek se kell. Mindet megvettem. Mind a ketten jól jártunk és elégedettek voltunk.
– Úgy tűnik, igazán szereti a munkáját.
– Megtaláltam magamat ebben a hivatásban. Szeretem a régiségeket. Örömet okoz, ha felújíthatok és újra használhatóvá tehetek egy-egy szép, régi bútordarabot. Azt a részét is kedvelem a munkámnak, amelyik az antikvitások felkutatásáról szól. Az emberek sokszor nincsenek tisztában azzal, hogy a régi, már nem használt tárgyaik mások számára még értékesek lehetnek és hogy pénzt is kaphatnak ezekért. Én pedig szinte bármit megveszek. Lebontok akár egy épületet is a gerendákért és a téglákért, és tisztességes áron megvásárolom a feleslegessé vált régiségeket. Az idős emberek különösképpen örülnek nekem, még kávéval is megkínálnak. Attól pedig szinte meghatódnak az Ungvár környéki falvakban, hogy magyarul beszélek. Szóval sok pozitív dolgot tapasztalok a munkám során, ezért nem is tervezem, hogy váltok. Most épp műhelyt és raktárhelyiséget építek, hogy az érdeklődők eljöhessenek megnézni az árukészletemet és kiválaszthassák, ami leginkább tetszik nekik.
Azonban számomra régiségkereskedés nemcsak munka, hanem misszió is. Azt szeretném, ha a fiatalabb generáció jobban megismerné és értékelné ennek a vidéknek a gazdag hagyományait és értékes tárgyi kultúráját.
Hidi Tünde