Nemes ügyhöz csatlakozott Fazekas Andrea kárpátaljai származású ultrafutó
Fazekas Andrea, a Momentus Doctorandus korábbi elnöke csatlakozott a Suhangyalok csapatához.
Fazekas Andrea Ungváron született. Az iskola elvégzése után az Ungvári Nemzeti Egyetemen tanult, majd a Debreceni Egyetem Irodalomtudományok Doktori Iskolájában folytatta tanulmányait.
A húszas évei elején kezdett el futni, majd évről évre komolyabb célokat tűzött ki magának.
Az idei Berlini Maratonon, melyet szeptember 21-én rendeznek meg, Andrea már nem csak magáért fog futni.
A Suhangyalok több értelmet adnak megtett kilométereiknek azzal, hogy pénzt gyűjtenek fogyatékkal élő társaink támogatására. A cél az, hogy minél több adományt gyűjtsenek, mely a SUHANJ! Alapítvány munkáját segíti.
A SUHANJ! 2010 óta osztja meg a mozgás örömét sérült és fogyatékkal élő társainkkal. Több sportágban biztosít rendszeres edzéslehetőséget látás- és mozgássérült, valamint értelmileg akadályozott emberek számára. Önkéntesei a fogyatékkal élő résztvevőket futó-, úszó- és triatlon versenyek teljesítéséhez segítik hozzá.
Az alapítvány hozta létre és üzemelteti Magyarország első teljes mértékben akadálymentes, integratív edzőtermét, a SUHANJ! Fitnesst, ahol a vendégek negyede fogyatékossággal élő személy.
A SUHANJ! Kölykök program kifejezetten a sérült és fogyatékkal élő gyermekeket segíti, a SUHANJ! Szülőcsoportokban pedig érintett szülők kapnak fontos támogatást.
A SUHANGYALOK története 2013-ban indult el, amikor a Budapest Maratonon a SUHANJ! Alapítvány társalapítója, Gusztos Péter bekötött szemmel, vakon teljesítette a maratoni távot. Adománygyűjtő futásával a fogyatékkal élők helyzetére, az elfogadás és esélyegyenlőség fontosságára is felhívta a figyelmet.
2013 óta a Suhangyalok több mint 50 millió forintot gyűjtöttek össze sérült és fogyatékkal élő társaink támogatására, és több tízezer ember figyelmét hívták fel erre a fontos társadalmi ügyre. Adománygyűjtő kampányaik során nemcsak pénzt gyűjtenek, hanem szemléletet is formálnak.
Mire lehet elég egy támogatói felajánlás?
- 5 000 Ft – egy technikai mezt jelent egy fogyatékossággal élő sportolónak a versenyzéshez és edzéshez
- 7 300 Ft – egy órányi úszóedzést biztosít egy végtaghiányos gyereknek szakedzővel
- 9 000 Ft – a SUHANJ! edzői egy speciális általános iskola 10 fogyatékkal élő diákját tudják megmozgatni a SUHANJ! Fitnessben – ez fejenként 900 forintos költséget jelent
- 10 000 Ft – egy közösségi futóedzés költségét fedezi edzővel, kísérő önkéntesekkel és speciális eszközökkel (futókocsikkal, handbike-okkal).
Akinek módjában áll adományozni és támogatni az alapítványt, felajánlását Fazekas Andrea adománygyűjtő oldalán keresztül teheti meg.
Az adománygyűjtő oldal ITT található.
