Szent István-napi templombúcsú Kaszonyban
Szent István államalapítónk napjáról a világon mindenhol megemlékeznek a magyar közösségek. Magyarországon állami ünnep, melyet rengeteg rendezvény és kulturális program kísér, legvégén a gigantikus budapesti tűzijátékkal.
Számunkra, keresztények számára mégis fontosabb az, hogy első királyunkat szentként tisztelhetjük, aki ma is fényes csillagként ragyog előttünk, mutatva az utat az üdvösség felé.
Kárpátalján is, mint szerte Kárpát-medencében több templom védőszentje is lett Szent István, például Aknaszlatinán, Técsőn. Mi most Kaszonyban jártunk templombúcsún, ahol szintén egy csodálatos templomot szenteltek első királyunk tiszteletére.
Az ünnepi szentmise augusztus 20-án délelőtt 10 órakor kezdődött. A templom megtelt helyi és a környékbeli falvakból zarándokolt hívekkel. A szentmise elején Jaczkó József kaszonyi plébános köszöntötte Molnár János püspöki helynököt, bereg-ugocsai esperest, beregszászi plébánost, aki az ünnep főcelebránsa volt, valamint Megyesi László diakónust, a szentmise szónokát.
– István, amikor erős alapot kellett választani, akkor azt a kereszténységben, Krisztus tanításában, az evangéliumban találta meg mindannyiunk számára. Mi az ő örökségét őrizzük, és így adunk hálát érte a Mennyei Atyának – mondta köszöntő beszédében az esperes úr.
Ezeket a gondolatokat folytatta Megyesi László diakónus is prédikációjában, amikor hangsúlyozta, hogy a magyarság, a nemzet fennmaradásához István a kereszténységet választotta.
Elmondta, hogy három dolog jutott eszébe, amikor Szent Istvánról elmélkedett.
Az első, hogy példaképünk az életben, példát vehetünk tőle a jó döntéseiben, a bölcs hozzáállásában, az istenfélő hitében, a kitartásában.
– Mi, akik ezer év után is itt vagyunk, bizonyítékai vagyunk annak, hogy igaza volt, hiszen megtartottuk a hitünket, és magyarul beszélünk – összegezte.
A második dolog, ami eszébe jutott első királyunkra gondolva, hogy milyen apa lehetett. Ismerjük Szent Imrét, és ismerjük a sorsát. A fiatalság védőszentje.
„Feltettem magamnak a kérdést, hogy miért lett Imre olyan, amilyen. Hát a szülei miatt. A gyerek elsősorban a szüleit nézi… István adott egy jó mintát. Tudta, hogy a gyereknek nemcsak a tanulmányaiban kell előrehaladnia, hanem annál fontosabb az Istennel való kapcsolat ápolása”
– fejtette ki.
Majd áttért a harmadik gondolatra: az István Istenbe vetett bizalma.
– Két gyermeket veszített el. Az egyiket kicsikorban, a másikat fiatalember korában. Milyen lehetett ez annak az embernek? Milyen lehet elveszíteni egy gyermeket? Egy olyan gyermeket, akiben az általa megálmodott Magyarország jövőjének a zálogát látta? Milyen nehéz itt is a szülőknek, ebben a háborús helyzetben elengedni külföldre a gyermekeiket, ezt nagyon jól tudjátok. „Menj, ott nagyobb biztonságban vagy…” Hát még a gyermek halála! Szent István Máriára bízta az országot. Nem tudott mást tenni, az Ő kezébe helyezte – hangsúlyozta a diakónus.
A megható és biztató beszéd jó talajnak bizonyult a szentmise második részének mélyebb átéléséhez, a felajánlásban, szentáldozásban való részvételhez. Majd a szentmise végén következtek a himnuszok, melyek még inkább növelték az ünnep fényét.
A hívek mély gondolatokkal térhettek haza, otthonaikba, családjaikhoz, hogy ott tovább éljen az ünnep, az emlékezés, és a továbbiakban is még inkább ragaszkodjanak magyarságukhoz és hitükhöz.
Fehér Rita