Megvizsgálták a Tisza határ menti szakaszát

Szeptember 4-én és 5-én az ukrán és magyar kormány által megkötött, határ menti vízgazdálkodásról szóló szerződés végrehajtásának keretein belül a felek közösen felülvizsgálták a Tisza part menti szakaszát és a vízszabályozó létesítményeket, ezenkívül a Tiszaújlak–Badaló és Szalóka–Tiszasalamon határ menti területeket.

Az ukrán küldöttséget a kormánybiztos helyettese vezette. A találkozón a vízgazdálkodási szakembereken kívül részt vett Jurij Spontak, a kárpátaljai megyei közigazgatási hivatal ökológiáért és természeti erőforrásokért felelős osztályának vezetője is.
A magyar küldöttséget Bodnár Gáspár, a magyar-ukrán kormányzati bizottság magyarországi kormánymegbízott helyettese, a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság igazgatója vezette.
A Tisza part menti létesítményeinek közelében, a földcsuszamlásoknak és a kidőlt fáknak köszönhetően folytatódnak az eliszaposodási folyamatok. A szakértők elmondása szerint még a mederszabályozási munkálatok tervezésekor érdemes elkülöníteni az általános kiadások 10–15 százalékát a későbbi karbantartási költségek finanszírozása céljából.
A találkozón szó volt a felső-tiszai közös ukrán–magyar árvízvédelmi fejlesztési program megvalósításának előkészületeiről. Ebből a célból mindkét fél javaslatokat tett, melyek kivitelezését egy budapesti, technikai segítséget nyújtó alap finanszírozhatja. Az ukrán oldal a technikai segítségből a Tiszaújlak és Tiszabökény közötti polderek projektjét vagy a jobb parti töltés rekonstrukcióját valósítaná meg a Vári–Badaló szakaszon.

A zakarpattya.net nyomán.