Több mint 2 000 új munkahely jött létre fél év alatt Ukrajnában

A háborús körülmények ellenére is sikerült megőrizni a foglalkoztatás stabilitását, sőt, pozitív növekedés is tapasztalható – erről számolt be Viktor Mikita, az Elnöki Hivatal helyettes vezetője.

Mint mondta, a munkahelyteremtés jelenleg az egyik legfontosabb feladat minden megye és közösség vezetői számára. A háború miatt a befektetők jelentős kockázatokkal szembesülnek, ezért sok szakértő korábban munkahelyek megszűnését, illetve a bérek egy részének az árnyékgazdaságba való átterelését jósolta a jogszabályi változások után.

Növekvő számok a háború idején

2025 első félévében a régiókban több mint 2 370 új munkahely jött létre a 2024 azonos időszakához képest.

Ugyanebben az időszakban a vállalkozások által a helyi költségvetésekbe befizetett adóbevételek is 18 százalékkal nőttek.

Mikita szerint ez a tendencia azt jelzi, hogy a regionális gazdaság a háború ellenére is működik és fejlődik.

Kárpátalja.ma