Ursula von der Leyen a háború utáni biztonsági garanciákról
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke nemrégiben a Financial Timesnak nyilatkozott. A vasárnap este megjelent interjúban közölte: „meglehetősen pontos tervek” készülnek az európai fővárosokban a háború után Ukrajnának nyújtandó biztonsági garanciákról. Ezek részeként katonai alakulatok esetleges ukrajnai telepítéséről is szó esett.
Elmondása szerint e biztonsági garanciákat az Egyesült Államok is maradéktalanul támogatná katonai kapacitásaival. Kijelentette, hogy egyértelmű útiterv készült a katonai egységek lehetséges telepítéséről.
Ursula von der Leyen úgy fogalmazott, hogy az európai fővárosok egy többnemzetiségű erő összeállításának tervein dolgoznak, és az alakulat mögött amerikai támogatás állna.
„Trump elnök biztosított bennünket arról, hogy Amerika támogatóként jelen lesz. Ezt nagyon egyértelműen és ismételten megerősítette”
– mondta az interjúban az uniós vezető.
Kijelentette: az alakulatok telepítéséhez mindig is az adott országok politikai döntése szükséges, hiszen katonák kivezénylése az egyik legfontosabb szuverén döntés az érintett országok részéről.
Ursula von der Leyen szerint Trump békét szeretne, de Vlagyimir Putyin orosz elnök nem ül a tárgyalóasztalhoz.
Az amerikai elnöknek „negatív tapasztalatai vannak” az orosz államfővel kapcsolatban, mivel egyre gyakoribb, hogy „Putyin nem azt csinálja, amit mond”.
Ursula von der Leyen szerint az Európai Bizottság a biztonsági garancia részeként megvizsgálja azt is, hogy milyen új pénzügyi forrásokból lehetne fenntartható módon finanszírozni az ukrán fegyveres erőket. Bármilyen békemegállapodás szülessen is, Kijevnek meglehetősen sok katonára lesz szüksége, a katonáknak pedig jó fizetést kell adni, és korszerű felszerelésekkel kell őket ellátni – mondta.
Ursula von der Leyen szerint az EU mindemellett bármiféle jövőbeni békemegállapodás után is folytatja az ukrán katonák kiképzésének finanszírozását. A bizottság arra biztatja az EU-tagországokat, hogy a testület 150 milliárd eurós fegyvervásárlási hitelprogramjának igénybevételével kössenek közös gyártásról szóló megállapodásokat ukrán hadiipari cégekkel, vagy ebből az alapból vásároljanak fegyvereket Kijev számára – tette hozzá.
Forrás: hirado.hu
Nyitókép: ukrinform.ua
