Zincsenko kölcsönben a Nottingham Forestnél folytatja

Az Arsenal ukrán védője, Olekszandr Zincsenko egy évre kölcsönbe került a Nottingham Foresthez – jelentette be az angol klub hivatalos oldalán.

A megállapodás a 2025/26-os szezon végéig szól, és nem tartalmaz kötelező vásárlási opciót. A 28 éves játékos átigazolását a klub az átigazolási időszak utolsó napján intézte el, közvetlenül a 19 órás határidő előtt.

Az új Premier League-idény első három fordulója után a Nottingham Forest a 10. helyen áll, egy győzelemmel, egy döntetlennel és egy vereséggel. A múlt szezonban a csapat a hetedik pozícióban zárt.

Olekszandr Zincsenko 2022 nyarán igazolt az Arsenalhoz a Manchester Citytől, 35 millió euróért. Mikel Arteta irányítása alatt első két idényében alapember volt a balhátvéd poszton, több mint 30 mérkőzésen lépett pályára. Az utóbbi időben azonban fokozatosan elveszítette helyét a kezdőcsapatban.

A védő 2016-ban érkezett Angliába, amikor a Manchester City 2,25 millió euróért szerződtette. Első szezonját kölcsönben a PSV Eindhovenben töltötte, majd öt éven át játszott Pep Guardiola irányítása alatt. A City játékosaként négyszer nyerte meg a Premier League-et, valamint több angol kupát és szuperkupát is begyűjtött.

Kárpátalja.ma

Fotó: Nottingham Forest