Bódi Mária Magdolna története több százezer magyar nő tragédiáját hordozza

Szeptember 6-án avatják boldoggá a második világháború idején vértanúságot szenvedett Bódi Mária Magdolnát. A 24 évesen meggyilkolt lány egyike volt annak a több százezer magyar nőnek, akikre szexuális céllal támadtak rá szovjet katonák. Az 1945-ben bevonuló Vörös Hadsereg tagjai tömegesen követtek el nemi erőszakot, amely generációkon átívelő traumákat hagyott maga után.

Bódi Mária Magdolna egy mélyen vallásos munkásnő volt, akit a Jézus iránti elkötelezettség és a rászorulók iránti odaadás vezérelt. Szülei nem voltak házasok, ezért nem jelentkezhetett szerzetesnek, ám ennek ellenére is szüzességet fogadott. A fiatal lány 1945-ben az életét is feláldozta azért, hogy saját magát, illetve nőtársait mentse az szovjet katonák által elkövetett szexuális erőszaktól.

A 24 éves Bódi Mária Magdolna a hitéért, az erkölcséért és mások védelmezéséért halt mártírhalált, amely a boldoggá avatását is indokolttá tette. A fiatal lány élete végéig hű volt a fogadalmához, így meggyilkolása nemcsak bűncselekmény volt, hanem a vallásüldözés egyik kezdeti megnyilatkozása is.

A második világháború után a nők egyik legsötétebb időszaka köszöntött be Magyarországon. Az 1945-ben bevonuló szovjet katonák tömegesen követtek el nemi erőszakot, amelynek áldozatai között fiatal lányok és idős asszonyok egyaránt voltak. A kegyetlenségek hatására emberek millióinak kellett rettegésben élniük.

Bódi Mária Magdolna mellett több sázezer magyar női áldozat volt, akikre szexuális céllal támadtak rá a Vörös Hadsereg emberei. A túlélőknek évtizedekig hallgatniuk kellett a traumáikról. Sokan az erőszak miatt szerzett sérülésekbe vagy a szégyenérzetbe haltak bele.

A háborús megszállás alatt elkövetett szexuális erőszak sokkal inkább a hatalom kifejezésének eszköze volt. A támadások célja a nők megalázása és a férfiak meggyötrése is volt, akik képtelenek voltak megvédeni szeretteiket.

Az otthon maradt idős férfiak sokszor tehetetlenek voltak, míg a fiatalabbak a fronton harcoltak. Litéren Bódi Mária Magdolna halála után a gondnoki házra szerelt szirénával jelezték egymásnak, ha egy nő veszélybe került. A férfiak ilyenkor botokkal és vasvillákkal siettek az áldozat segítségére.

Bódi Mária Magdolna mártírhalála rendkívül megihlette a környezetét, hiszen nem csak a hite miatt halt meg, hanem egyike volt annak a több százezer magyar nőnek, akit ellenállása miatt végeztek ki a szovjet katonák.

A várandós nőket és gyermekeiket sem kímélték

Magyarországon nincs pontos feljegyzés arról, hogy a szovjet megszállás idején hány nő szenvedett el szexuális erőszakot. A katonák a tiltakozás, illetve a védekezés minden formáját szigorúan megtorolták. A kegyetlen történetekről évtizedekig hallgatniuk kellett az áldozatoknak és a hozzátartozóiknak.

A magyarországi adatokra leginkább a korabeli nemibeteg-gondozók kartonjaiból lehet következtetni, miközben a szovjet levéltári anyagok zártsága miatt nem tudni, hogy felelősségre vonhatták-e a katonákat.

A Vörös Hadsereg katonai kódex büntetendőnek minősítette a szexuális erőszakot, azonban csak néhány olyan eset ismert, amikor a tényleges elszámoltatás megtörtént.

A támadók még a várandós nőkön is durva nemi erőszakot követtek el, így a csecsemők sok esetben holtan jöttek a világra, vagy néhány nap múlva meghaltak.

A nyugati határvidéken olyan eset is előfordult, hogy egy szovjet katona egy gyermekágyas asszonyt erőszakolt meg. Az áldozat a kislányát is védelmezni akarta, de a támadó ekkor agyonlőtte. A megérkező férj végül puszta kézzel végzett a szovjet katonával, majd fiával együtt elrejtették a holttestet.

Habár a környéken mindenki tudott az esetről, senki sem árulta el, és valószínűleg sok férfi számára adott erőt az apa és a fiú bátor kiállása. Az ellenállás ugyan némi reménnyel kecsegtetett, de óriási kockázattal járt: a szovjet hadbíróság nem ismerte el az önvédelmet, a fegyveres támadásra halálbüntetés vagy több évtizedes börtön járt.

Pető Andrea: Elmondani az elmondhatatlant című könyvében arról ír, hogy a szovjet megszállás idején különböző trükkökkel is próbálkoztak a nők. Voltak, akik idősnek maszkírozták magukat, bekormozták az arcukat, vagy nadrágot és férfiruhát viseltek, hogy véletlenül se tűnjenek vonzónak. Biztos garanciát azonban ezek a módszerek sem jelentettek. A legtöbben inkább el sem hagyták az otthonukat, míg mások betegséget színleltek: befecskendezett jóddal vérbajt, piros festékes köpettel pedig tébécét álcáztak.

Előfordult, hogy a nők lekvárral szimuláltak menstruációt, vagy tudatos ápolatlansággal próbálták elriasztani a katonákat. A legnagyobb biztonságot azonban mégis a közösség nyújtotta, a szomszédok, a rokonok és a barátok összefogása némi esélyt jelentett a védelemre.

A háborús nemi erőszakból gyermekek is fogantak, akiknek egy életre megpecsételődött a sorsuk.

A korszakban sem a szovjet, sem az amerikai katonák nem voltak kötelezhetők az apaság elismerésére, ezért a gyermeknevelés minden terhe az anyákra hárult.

A szovjet egyenruhásoknak tilos volt külföldi nőkkel házasságot kötniük, így a kapcsolatvállalás nemcsak lehetetlen, hanem veszélyes is volt, mivel a „szeretett” nő börtönbe kerülhetett, a katona pedig saját életét is kockáztatta.

A szexuális erőszak túlélői gyakran egész életükben a félelem és bizalmatlanság árnyékában éltek, gyermekeik pedig sokszor tudattalanul is tovább hordozzák a lelki sebeket.

Egy testvérpár édesanyja 1945-ben született egy tiszántúli kis faluban, miután a szovjet katonák tizenhét lányt, köztük a nagymamájukat is megerőszakolták. A család jövőjét mélyen meghatározta az elhallgatás és a szégyen, amely generációkon átívelő traumákat hagyott maga után.

A felnőtté vált nő magányos és magának való volt, majd két gyermeke születése után, 33 évesen rákbetegségben halt meg. A nagymama csak később árulta el a két fiúnak, hogy édesanyjuk egy csoportos nemi erőszakból született.

A kommunista diktatúra, amely örökre elhallgattatta volna az áldozatokat

A második világháború végén a szovjet katonák által elkövetett erőszak köztudott volt, mégis csend övezte. Az áldozatok gyakran saját családjuk előtt is titokban tartották a történteket, mert a kommunista hatalom nem áldozatként tekintett rájuk, hanem úgy állította be őket, mintha a „felszabadító szovjet nép” katonái ellen követtek volna el támadást. A megalázott nőknek így nemcsak a traumával, hanem a szégyennel és a retorzió veszélyével is együtt kellett élniük.

A szovjet katonák által elkövetett nemi erőszakért jogilag soha senkit nem vontak felelősségre. A megszálló hadsereg ráadásul győztesként ünnepeltette magát, és több mint negyven éven át Magyarországon maradt.

Az Elhallgatott gyalázat és a Megörökölt gyalázat című dokumentumfilmek szívszorító vallomásokat és történeteket tárnak fel arról, hogy a magyar nőkkel szemben milyen brutalitásokat követtek el a szovjet katonák.

A katolikus egyház igyekezett támaszt nyújtani, de a papokat üldözték, zaklatták és bebörtönözték. Bódi Mária Magdolna története szintén jól ábrázolja a történteket, a lelkiatyáit ellehetetlenítették, boldoggá avatása pedig elképzelhetetlen volt a kommunista rendszerben. A fiatal lány vértanúságáról szóló dokumentumokat elrejtették vagy megsemmisítették.

Lengyelországtól Szlovákián át Magyarországig százezrek maradtak feldolgozatlan traumával, akiknek nem adtak lehetőséget a gyászra és a gyógyulásra. Éppen ezért nyer Bódi Mária Magdolna alakja önmagán túlmutató jelentőséget, hiszen benne azoknak az asszonyoknak a sorsára is emlékezhetünk, akiknek történetét elhallgattatták, és akik sokszor hamarabb haltak meg, mint hogy a hallgatásuk véget érhetett volna.

Forrás: hirado.hu
Kiemelt kép: A Vörös Hadsereg egyik gépkocsis alakulata benyomul Magyarország területére, 1944 szeptemberében (Fotó: MTI/TASZSZ)