Jó ütemben halad az aratás Kárpátalján
Kárpátalja agrárgazdái sikeresen befejezték a korai mezőgazdasági növények betakarítását, amelynek mennyisége elérte a 106 ezer tonnát. Az őszi repce termése 3,4 ezer tonna lett. Erről Vagyim Nosza, a Tácsői Járási Katonai Közigazgatás helyettes vezetője számolt be.
A közlemény szerint eddig 108,4 ezer tonna gabonát és hüvelyes növényt csépeltek ki, ami a várható mennyiség több mint egyharmadának felel meg.
A burgonya 70 százalékát már betakarították – 340 ezer tonna került a raktárakba, emellett az egyéb zöldségek 76 százaléka (146 ezer tonna) is feldolgozásra került.
A kedvezőtlen időjárás – az augusztusi hőség és a csapadékhiány – ellenére a mezőgazdasági munkálatok az ütemtervnek megfelelően haladnak. A megye szántóföldjeinek teljes területe az idei évben 169 ezer hektár.
Jelenleg a jövő évi terméshez szükséges őszi vetést készítik elő 24 ezer hektáron.
