A vesztfáliai rendszertől az ismeretlen jövőig
2013. szeptember 14-én nagyszámú hallgatóság gyűlt egybe a KMKSZ Nagyszőlősi Középszintű Szervezete és Városi Alapszervezete székházban, hogy meghallgassák Kovács Miklósnak, a KMKSZ elnökének, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanárának A nemzetközi viszonyok működésének logikája című előadását.

A harmincéves háború az első összeurópai katonai konfliktus volt, mely nagyon erős felekezeti motivációval bírt, s akkora pusztítást hozott magával, amilyenre a II. világháborúig nem volt példa. A vesztfáliai békével megszülető vesztfáliai rendszer alapvető jellegzetessége volt az ejus regio cujus religio (akié a terület, azé a vallás) elvének, valamint az államok szuverenitása elvének a kimondása. A szuverén államok dönthették el, hogy a saját területükön melyik legyen az uralkodó vallás, melyek legyenek a bevett felekezetek. Ezzel együtt megjelent a nacionalizmus, mely a vallási hovatartozásnál fontosabbnak tartotta, tartja a nemzeti hovatartozást, a vallási lojalitásnál a nemzet iránti lojalitást. A nacionalizmus tulajdonképpen szekularizált vallás, mely az államot tette szentséggé.

Miután Bismarck porosz kancellár összekovácsolta az egységes Németországot, kijelentette, hogy a németek mindent elértek, amit el lehetett érni. II. Frigyes Vilmos német császár azonban még nagyobb hatalmi pozíciót akart elérni Németország számára, és menesztette a kancellárt, akinek ha az irányvonalát folytatják, talán el lehetett volna kerülni az I. világháborút. Az angolok tudták, hogy egyedül, sőt Franciaországgal együtt sem tudják megakadályozni Németország túlságos megerősödését. Végül is az amerikaiak hadba lépése döntötte el az I. világháborút, akik úgy határoztak: nem engedik, hogy túlságosan megerősödjenek a németek. Az Egyesült Államok azonban szakított a vesztfáliai rendszerrel, és úgy vélte, hogy erkölcsi elvek alapján kell folytatni a nemzetközi politikát. Ez a rendszer azonban nem működik. Az erkölcsös politika elve azt jelentette volna, hogy az USA az általa deklarált elvek szerint politizáljon, az emberi jogok védelmében. Ez a politika érvényesült a szocialista tábor felbomlása idején, a szovjet blokkhoz tartozó közép-kelet-európai országok és a balti államok demokratizálódásakor, illetve az I. iraki háborúban, amikor az amerikaiak megszerezték az ENSZ Biztonsági Tanácsának a felhatalmazását a Kuvaitot megszálló Irak elleni fellépéshez. A II. iraki háborút azonban már ENSZ-felhatalmazás nélkül indították meg.
Mit hoz a jövő? Nagyon nehéz megmondani. Esetleg lesznek regionális hatalmak, melyek a saját területükön rendet tartanak, és hatalmi egyensúlyt teremtenek, de félő, hogy kaotikus korszak következik, ami a lehető legrosszabb lenne.
Kérdésre válaszolva, Kovács Miklós kifejtette, miszerint Kína feljövőben van ugyan, de még nem tud egyedül kihívást jelenteni az Egyesült Államok ellen, s nincs jelentkező az USA szuperhatalmi pozíciójára. Most az amerikaiak játsszák el Nagy-Britannia korábbi szerepét, ügyelve arra, hogy ne jöjjön létre velük szemben ellenhatalom…
Az előadás után a nagyszőlősi Originál könnyűzenei együttes szórakoztatta az egybegyűlteket, majd a résztvevők átvonultak a Perényi Zsigmond Középiskolába, melynek nagytermében fellépett a Lakitelki Népfőiskola által működtetett, Lezsák Sándorné által vezetett Kösöntyű Néptánccsoport. Lezsák Sándorné elmondta, hogy a magyar kultúra ápolását tűzték ki célul, a néptáncot ugyanis meg lehet és meg kell őrizni. Kitért rá, hogy a kösöntyű egy régi ékszer volt, melyet talán a brosshoz lehetne hasonlítani, s hangot adott kívánságának, hogy életünkben a népzene, a néptánc legyen az ékszer. Ezt követően a kösöntyűsök művészi szinten előadott bodrogközi, szilágysági, kalotaszegi, valamint a Pest megyei Balkon gyűjtött táncokkal nyújtottak kulturális élményt a nézőknek. Végül pedig táncház zárta a rendezvényt.
