Elindult a Radnóti Irodalmi Zarándoklat

Tóth Péter Lóránt kunszentmiklósi versvándor, akit fellépései által a kárpátaljai közönség is ismer, irodalmi zarándoklattal emlékezik Radnóti Miklósra. A huszonnégy magyarországi települést összekötő emlékmenet szeptember 14-én indult Szentkirályszabadjáról.

A versvándor útja során a Lélek vagyok. Élni szeretnék! című pódiumműsort adja elő több helyszínen. Az emlékmenetet záró program a Győrtől Abdáig tartó VI. Radnóti Emlékmenet lesz, mely szeptember 20-án, közép-európai idő szerint 10.45-kor indul a Kazinczy Ferenc Gimnázium elől.

„Hét nap, egy versvándor, huszonnégy település, huszonhat irodalmi program. Találkozás több ezer emberrel, akiket összeköt Radnóti Miklós humánuma, versei”

– fogalmaz Facebook-bejegyzésében Tóth Péter Lóránt.

Radnóti Miklós költőt zsidó származása miatt 1944-ben munkaszolgálatra vitték a szerbiai Bor közelében állott táborba. A foglyokat a szovjet hadsereg és a jugoszláv partizánok közeledése miatt „erőltetett menetben” vitték tovább Magyarország felé. A költő Szentkirályszabadján írta utolsó versét, a negyedik Razglednicát. A végletekig legyengült Radnótit végül november elején, Abda község határában lőtték tömegsírba fogvatartói.

Az utolsó verseit tartalmazó, úgynevezett bori notesz 1946 júniusában, a tömegsír exhumálásakor került elő.

Kárpátalja.ma

Forrás: Facebook/Tóth Péter Lóránt