155 éve hunyt el Prosper Mérimée
1870. szeptember 23-án hunyt el Cannes-ban Prosper Mérimée novella- és regényíró, műfordító.
A francia romantika neves képviselője 1803. szeptember 28-án született Párizsban.
Első feltűnést keltő irodalmi produktuma Théátre de Clara Gazul címmel jelent meg. Egy spanyol színésznő műveinek fordításaként hivatkozott rá, ám valójában eredeti drámai munkái voltak.
Valódi alkotóereje a regény és a novella műfajában mutatkozott meg. Regényei közül kiemelkedik a Szent Bertalan éjszakája című műve, mely 1829-ben jelent meg, és Walter Scott hatása mutatható ki rajta.
A magyar olvasók számára leginkább Carmen című elbeszéléséről ismert. Ez a pózai mű Georges Bizet híres operájának alapjául szolgált.
1831-ben a francia történelmi emlékek felügyelőjévé nevezték ki, s ekkor több archeológiai utat tett. Szerette az egzotikus tájakat, útirajzai is jelentősek.
III. Napóleon császársága idején felhagyott az irodalommal, előkelő állásokat töltött be, és Eugénia császárné bizalmas híve volt.
Forrás: Világirodalmi lexikon, 8. kötet, 1982
Nyitókép: frenchbookmark.com
