Costa: a világ nem törődhet bele az Ukrajnát ért támadásba
Ha beletörődünk Oroszország Ukrajna elleni támadásába, egyetlen ország sem lesz biztonságban soha többé – szögezte le António Costa, az Európai Tanács (ET) elnöke az ENSZ-közgyűlés ülésszakának csütörtöki ülésén elmondott beszédében.
Costa az ET honlapján megjelent közlemény szerint az ukrajnai háborúval kapcsolatban kiemelte:
nem pusztán a kelet-európai ország van veszélyben, „hanem a közgyűlés minden tagállama”.
Mint mondta,„a háború egyetlen valódi oka az, hogy Oroszország nem hajlandó elfogadni, hogy Ukrajna maga akar dönteni saját sorsáról”.
Hangsúlyozta: az EU továbbra is szilárdan kiáll Ukrajna mellett, beleértve az ukrán nép küzdelmét a tartós és igazságos békéért, illetve az EU-tagság érdekében tett erőfeszítéseit.
„Ez nem egyedül Ukrajna harca, ez harc mindazokért az alapelvekért, amelyeket mindannyian fontosnak tartunk” – tette hozzá.
Elmondta: az EU folytatja a nyomásgyakorlást Oroszországra annak érdekében, hogy hagyjon fel a harci cselekményekkel.
„Az Európai Unió továbbra is elkötelezett a szabályokon alapuló és többpólusú világrend mellett, a másik lehetőség ugyanis csak a káoszon és erőszakon alapuló világ” – jelentette ki.
Forrás: MTI
(Nyitókép: korábbi felvétel, MTI/Purger Tamás)
