Kína gigantikus építménye miatt hosszabbak lettek a napok

Bár gyakorlatilag lehetetlennek tűnik megváltoztatni az idő múlását a Földön, a NASA bejelentette, hogy egy Kínában épült ember alkotta szerkezet pontosan ezt tette. A kínai Három-szurdok-gát megépítése óta ugyanis, közel 18 év alatt a Föld tengelyét közel egy hüvelykkel (2,54 centiméter) eltolta, aminek következtében napjaink hosszúsága minimálisan megváltozott.

Az óriási gát építése 1994-ben kezdődött, és több mint egy évtizedet vett igénybe, mire a projekt 2006-ban befejeződött. A Jangce folyót egy 10 billió gallon víz befogadására képes tározóvá alakító vízerőmű naponta átlagosan 0,54 terawattóra áramot termel, amely havonta 5,4 millió háztartás energiaellátására elegendő – írja az angol Express. Bár a gát mérnöki szempontból csodának számít, meglepő következményeket váltott ki a Föld forgására, amit a legtöbb tudós korábban lehetetlennek tartott.

A tározóban visszatartott 10 billió gallon víz tömeget ad a Föld kérgének a tengerszint felett, ami újraosztja a bolygó tömegének eloszlását, és befolyásolja a tehetetlenségi nyomatékot. A NASA Goddard Űrközpontjának tudósai megerősítették, hogy a hozzáadott tömeg körülbelül két centiméterrel, vagyis nagyjából háromnegyed hüvelykkel eltolta a Föld forgástengelyét.

Bár a háromnegyed hüvelyk csekélynek tűnhet a Föld hatalmas méretéhez képest, a bolygófizika szempontjából ez jelentős távolság. Amikor a tömeg távolabb kerül a forgástengelytől, a Föld forgása kissé lelassul.

Hasonló hatást figyelhetünk meg természetes eseményeknél is, például a 2004-es indiai-óceáni szökőár esetében, amely a tektonikus mozgások miatt eltolta a Föld tengelyét és néhány mikroszekundummal lerövidítette a nap hosszát. A Három-szoros-gát tehát jól mutatja, hogy az emberi tevékenységek milyen mértékben befolyásolhatják a Föld forgását a természeti katasztrófákhoz képest.

A modern mérnöki teljesítmények egyik csúcsa

A gát a modern mérnöki teljesítmények egyik csúcsa, amely egyes országok teljes energiatermelésével vetekszik, és jelentősen csökkenti Kína fosszilis tüzelőanyagoktól való függőségét.

Fontos szerepet játszik a térség árvízvédelmében is, ugyanakkor óriási áldozatokkal járt: a gát építése miatt 1,2 millió ember kényszerült elhagyni otthonát.

Az elárasztott terület mintegy 370 mérföldön (nagyjából 595 méter) húzódik, elnyelve évszázadok alatt kialakult ökoszisztémákat, és drámai módon megváltoztatva a tájat.

Kutatások — köztük egy 2010-ben a Geophysical Research Letters folyóiratban megjelent tanulmány — megerősítik, hogy az olyan óriásprojektek, mint a Három-szurdok-gát, óriási hatást gyakorolhatnak a Föld egyensúlyának finom eltolódásaira.

Sok szakértő ezért azt sürgeti, hogy hasonló beruházások előtt alaposan mérlegeljék a környezeti és geofizikai következményeket.

Forrás: hirado.hu