Vasárnapi üzenet

Szeptember 27-én Kárpátalja történelmi eseményt élt meg, hisz fennállása alatt először történt katolikus boldoggá avatás a területén. Orosz Péter Pál vértanú pap volt az, akit őeminenciája Grzegorz Ryś kardinálison keresztül XIV. Leó pápa besorolt a szentek közé, boldoggá avatott. A szertartás a kárpátaljai Bilke községben történt, ahol Péter Pál papként tevékenykedett.

Maga a vértanúság 1953. augusztus 27-én történt, amikor egy rendőr hidegvérrel, két pisztolylövéssel végzett a kereszt előtt térdelő és imádkozó szent életű, hithű pappal. Boldog Péter Pál felszentelt vértanú úgy vonult be a köztudatba, hogy ő az örömhír vértanúja. De miért is? Nagyon egyszerű: az örömhír – más néven evangélium – Krisztus tanítása, amelyet boldog Péter Pál nap mint nap nemcsak szavakkal, de tetteivel is hirdetett.

Ha életrajzát vesszük szemügyre, akkor egy olyan embert látunk, aki kiskorától kezdve nagyon sok megpróbáltatáson ment keresztül. Magyarországon, Biri községben született, 1917. július 14-én pap családban. Alig múlt el 1 éves, amikor édesapja meghalt, és mindössze 9 éves volt, amikor édesanyja halála után árva maradt. Az élet hullámai sodorták, de ő mindig szilárdan állt Krisztus mellett, az evangéliumban keresve és találva meg az élete útmutatóját.     

Grzegorz kardinális szavai szerint Péter Pál életében két fő irány volt, mégpedig a szegénység és az irgalmasság. Habár önmaga is szegény volt, de ha kapott egy új ruhát vagy cipőt az emberektől, azt hamarosan továbbadta valamilyen szegénynek. Volt, hogy szegény sorsú haldoklóhoz hívták, s miután kiszolgáltatta a szentségeket, levette az ingét és odaadta, hogy legyen majd miben méltósággal eltemetni a haldoklót.

De boldog Péter Pál atya jósága messze túlszárnyalt a tárgyi adományozásokon. Ő szívét-lelkét odaadta mindenkinek. Krisztus szeretetét és örömhírét hordozva magában ő általában mindenkivel szót értett, mert irgalmas szívű volt. Lehetett valaki katolikus, ortodox, protestáns, hitetlen, ruszin, magyar vagy orosz, akárki. Ő a másik emberben mindig az Isten képmására teremtett embert igyekezett meglátni. Mindenkit az irgalmasság és a szeretet nyelvén szólított meg. Amikor a titkosszolgálat (KGB) letartóztatta, és 9 napig előzetesben tartotta, vallatta, hittagadásra akarta kényszeríteni, akkor ő nem megfélemlítve, hanem a Szentlélek erősségében az istenteleneket katekizálta, próbálta megtéríteni, és imára, rózsafüzérre tanította. Péter Pál atya számára a szenvedés is természetfeletti értelmet nyert, hiszen egyik levelében azt írta: „Semmi a világon nincs oly kedves a Jóisten előtt, mint önként, türelmesen szenvedni az Úr Jézusért.” 

Az egyház azért hirdette ki Péter Pál felszentelt vértanút boldognak, hogy rajta keresztül kérjük a Jóisten kegyelmét, és hogy életútjára tekintve mi is a mai világban, saját környezetünkben tudjuk hirdetni szavakkal és tettekkel az örömhírt – Krisztus evangéliumát az Atya, a Fiú és a Szentlélek dicsőségére. Ámen.          

Dr. Szolánszky Ágoston

görögkatolikus pap

Forrás: karpataljalap.net