Az emberi tevékenység és az éghajlatváltozás miatt is veszélyben vannak az állatok

A globális felmelegedés miatt három sarkvidéki fókafaj áll a kihalás szélén, míg a bolygó madárállományának fele az élőhelyek elvesztése miatt csökken.

A tengeri jég olvadása és az erdőirtás továbbra is számos faj kipusztulásához vezet, a legfrissebb veszélyeztetett fajok vörös listája szerint az összes vizsgált állat-, növény- és gombafaj több mint egynegyede veszélyben van.

A Nemzetközi Természetvédelmi Unió (IUCN) által összeállított Vörös Lista a fajok kihalási kockázatának leghitelesebb globális értékelése. A Világ Természetvédelmi Kongresszuson bemutatott, frissített adatbázis 172 620 fajt tartalmaz, amelyek közül 48 646 faj kihalással fenyegetett.

A kutatás rávilágít többek között az északi-sarkvidéki fókák nehéz helyzetére. Ezek az állatok a tengeri jégre támaszkodnak szaporodásukhoz és kölykeik felneveléséhez, valamint pihenéshez és táplálékuk eléréséhez. Mivel az Északi-sarkvidék négyszer gyorsabban melegszik, mint a világ többi része, a tengeri jég rohamosan egyre kisebb lesz. Ennek eredményeként a hólyagos fóka veszélyeztetett fajnak minősül, a szakállas fóka és a grönlandi fóka pedig közel áll a veszélyeztetettséghez – írja a CNN.

A frissített jelentés szerint a tengeri jég elvékonyodása a régióban élő más fókafajokat, rozmárokat és tengeri emlősöket is veszélyezteti. Ennek az ökoszisztémára is hatása van, mivel így a jegesmedvék számára kevesebb fóka áll rendelkezésükre táplálékul.

A madarak is rosszul állnak

A frissítés tartalmazta a világ madárállományának állapotáról készült újraértékelést is, amelyben több ezer szakértő vett részt kilenc éven keresztül. Megállapították, hogy a madárfajok 61%-a globális szinten csökkenő tendenciát mutat, ami 2016-hoz képest 44%-os növekedést jelent. Ez elsősorban az élőhelyek elvesztésének és romlásának tudható be, amelynek fő okai a mezőgazdaság és az erdőirtás.

Madagaszkár, Nyugat-Afrika és Közép-Amerika a trópusi erdők pusztulása miatt veszélyeztetett régiónak számít. Egyes veszélyeztetett fajok, mint például a Nyugat- és Közép-Afrikában élő fekete sisakos szarvcsőrű madár, a vadászat és a vadon élő állatok kereskedelme miatt is egyre nagyobb veszélyben vannak.

Van remény is

Az új jelentés egy kis reményt is adott, mivel a zöld tengeri teknősök populációja a védelmi erőfeszítéseknek köszönhetően újra növekszik. A világ trópusi és szubtrópusi vizein előforduló faj ma már nem a veszélyeztetett, hanem a legkevésbé veszélyeztetett kategóriába tartozik, mivel populációja az 1970-es évek óta körülbelül 28%-kal nőtt.

Az évtizedek óta folyó természetvédelmi munkák elsősorban a fészkelő nőstények és tojásaik védelmére, valamint a kereskedelem és a teknősök és tojásaik fenntarthatatlan kitermelésének visszaszorítására összpontosítottak. A jelentés különösen sikeresnek tartja az Ascension-szigeten, Brazíliában, Mexikóban és Hawaiin tett erőfeszítéseket, amelyeknek köszönhetően egyes populációk száma a kereskedelmi kitermelés előtti szintre közelített.

Ugyanakkor a faj még nem került teljesen biztonságba, mivel élőhelyének nagy része továbbra is sebezhető a part menti és tengeri fejlesztésekkel szemben, és az éghajlatváltozás is hatással van rá.

Forrás: hazipatika.com
Fotó: Getty Images