A Monobank rendszere leállt

Átmeneti technikai hiba bénította meg a Monobank mobilalkalmazását – több felhasználó nem tudott bejelentkezni, illetve egyes funkciók nem működtek.

A bank társalapítója, Oleh Horohovszkij elmondta, hogy a fennakadás a 10 millió ügyfél elérését ünneplő kampány miatt következett be. Az alkalmazásban elindították a „citromkereső játékot”, ami rendkívüli terhelést okozott a szervereken, és ez idézte elő a részleges leállást.

A közösségi oldalakon sok felhasználó jelezte, hogy nem tud belépni a fiókjába, másoknál az egyes szolgáltatások – például az átutalások vagy az egyenleglekérdezés – nem működnek.

Nem ez az első jelentősebb fennakadás az ukrán digitális pénzügyi szolgáltatásokban. Október 10-én a Sense Bank rendszere omlott össze, miután egy orosz támadás az ország energiarendszerét érte. Akkor az ügyfelek sem az alkalmazást, sem a bankkártyákat nem tudták használni.

2025 áprilisában pedig országos szintű hiba bénította meg a banki terminálokat és több állami szolgáltatást, köztük a Dija portált és a Nova Posta rendszerét. A hatóságok később közölték, hogy a probléma egy nagy adatközpont frissítése miatt következett be.

Kárpátalja.ma