Gyertyakészítő foglalkozás a Nagyberegi Tájházban
A Nagyberegi Tájház október végén ismét színes és élménydús programmal várta a látogatókat. Ezúttal a gyertyakészítés hagyományos mesterségét ismerhették meg az iskolás gyerekek egy interaktív, tanulással és szórakozással egybekötött kézműves foglalkozás keretében. Az október 29-i foglalkozásra Tiszakeresztúrból érkeztek az iskolások.
A nap a tájházban tartott tárlatvezetéssel indult, ahol a résztvevők bepillanthattak a régi idők paraszti életébe. Megismerkedhettek a mindennapi használati tárgyakkal, a népi kézművesség eszközeivel és a helyi hagyományokhoz kötődő szokásokkal. A bemutató után a gyerekek a tájház udvarán és kertjében tettek sétát, ahol a Szikura József Botanikus Kert sokféle növénye – köztük fűszer- és gyógynövények – keltette fel az érdeklődésüket. A természetközeli séta során a gyerekek nemcsak a növényvilág gazdagságával, hanem a környezetvédelem fontosságával is megismerkedtek.
A délelőtt fő témája a gyertyakészítés volt, amely különösen időszerű az őszi hónapokban, amikor közeledik Mindenszentek és a gyertyafényes esték ideje. A foglalkozás során a résztvevők többféle technikát is kipróbálhattak: a gyertyamártogatás, a gyertyasodrás és a gyertyaöntés folyamatát egyaránt megismerhették. Nagy lelkesedéssel készültek az úszógyertyák is, amelyek különleges formájuknak és fényüknek köszönhetően a víz tetején lebegve teremtettek meghitt hangulatot.
A tájház konyhájában közben a frissen sült csörögefánk illata töltötte be a teret. A hagyományos sütemény elkészítésében a gyerekek is aktívan részt vettek: szaggatták, és örömmel figyelték, hogyan aranyosodik a tészták széle a forró olajban. A közös sütés nemcsak finom falatokat, hanem igazi közösségi élményt is jelentett számukra.
A jó időnek köszönhetően az udvar is játékkal telt meg. A népi játszóteret is szabadon használhatták a gyerekek a szabad idejükben.
A program végére mindenki gazdagodott valamivel: tudással, kézügyességgel, élményekkel és saját készítésű gyertyákkal. A rendezvény ismét bizonyította, hogy a Nagyberegi Tájház nemcsak a múlt emlékeinek őrzője, hanem élő közösségi tér, ahol a hagyomány és a tanulás kéz a kézben jár. Az ilyen alkalmak segítenek abban, hogy a fiatalok megismerjék és megszeressék a népi kultúra értékeit, miközben felfedezik az alkotás örömét.
A Pro Cultura Subcarpathica által szervezett foglalkozást a Csoóri Sándor Alapkezelő Zrt. támogatta. A rendezvény szakmai partnere a Hagyományok Háza Hálózat kárpátaljai kirendeltsége volt.
Gál Adél
