Kevesebb hajdinát takarítottak be idén Ukrajnában

Ukrajnában a 2025-ös hajdina-termés 15 százalékkal alacsonyabb, mint az előző évben – közölte Rodion Ribcsinszkij, az „Ukrajna Malomiparosai Szövetségének” igazgatója az Interfax-Ukrajnával.

A szakember szerint ez nem okoz hiányt a belföldi piacon, ugyanakkor az árak emelkedése várható a kereslet hirtelen megugrása miatt.

„Idén körülbelül 15 százalékkal kevesebb hajdinát takarítottak be, mint tavaly. A kérdést inkább a gazdáknak kellene feltenni, akik eldöntik, mit érdemes vetni – napraforgót, szóját, repcét vagy hajdinát, amelyből csak 1,3–1,5 tonna terem hektáronként” – magyarázta Ribcsinszkij.

Elmondása szerint a gazdák akkor hajlandók eladni a hajdinát, ha az ár eléri a 40 hrivnya/kg szintet, jelenleg azonban tartják a készleteket, bízva a drágulásban.

A szakértő hozzátette: az árak növekedését nem a hiány, hanem a pánik okozza.

„Amint a sajtó vagy néhány Telegram-csatorna elkezdett arról írni, hogy drágul a hajdina, az emberek azonnal megrohamozták az üzleteket. A polcokról eltűnt az áru, a raktárak kiürültek, és a kiskereskedők a hatóságoktól kezdték kérdezni: hol van a hajdina? Pedig az a gazdáknál van” – tette hozzá Ribcsinszkij.

Kárpátalja.ma