Készül Kárpátalja területrendezési terve

Folyamatban van Kárpátalja területrendezési tervének kidolgozása – a régió alapvető városrendezési dokumentumának elkészítésében már kilencből öt szakasz lezárult.

A projekt eddigi eredményeit és a térségi fejlesztés fő irányait a Kárpátaljai Megyei Katonai Közigazgatás építésügyi és városrendezési osztálya koordinációs tanácskozás keretében vitatta meg az érintett szakemberekkel november 5-én.

A találkozón mintegy száz résztvevő volt jelen, köztük a megyei közigazgatás és tanács képviselői, az Ukrajnai Várostervezési Tudományos Kutatóintézet („DIPROMISZTO” J. M. Bilokon nevét viselő intézet) szakértői, járási és települési önkormányzati dolgozók, valamint főépítészek.

„A térségek fenntartható fejlődése a minőségi területrendezésnél kezdődik. Ez teszi lehetővé, hogy a fejlesztés figyelembe vegye a helyi közösségek igényeit, a társadalmi-gazdasági helyzetet és a jövőbeni prioritásokat”

– hangsúlyozta Mikola Pihuljak, a megye főépítésze.

Jelenleg Ukrajnában csupán Kárpátalja és Lemberg megye aktualizálja a regionális területrendezési terveit.

Kárpátalja már elvégezte az előkészítő munkálatokat:
  • összegyűjtötte az alapadatokat,
  • meghatározta a tervezés terjedelmét,
  • elkészítette a városrendezési térképet,
  • elemezte a földhasználati, gazdasági és infrastrukturális adatokat,
  • valamint kijelölte a fejlődés fő irányait és megalkotta az alaprajzot.

A most következő szakaszok célja az integrált térbeli, gazdasági, műszaki és környezeti fejlesztési rendszer kialakítása, geoadatbázis létrehozása, majd szakértői értékelés elvégzése.

A tervek szerint amint a dokumentum végleges formát ölt, a Kárpátaljai Megyei Tanács elé kerül jóváhagyásra.

Kárpátalja.ma