Magyar-kanadai származású író kapta a Booker-díjat
A magyar-kanadai származású David Szalay kapta idén a legrangosabb brit irodalmi elismerésnek számító Booker-díjat Flesh című új regényéért – írja a hirado.hu.
A díj zsűrije hétfőn késő este Londonban jelentette be a döntést. A szeptemberben ismertetett rövid listán, amelyet 153 műből válogattak össze, David Szalayn kívül szerepelt az indiai származású Kiran Desai The Loneliness of Sonia and Sunny című művével – ő 19 éve már elnyerte a Booker-díjat -, valamint a brit Andrew Miller (The Land in Winter) és három amerikai író, Susan Choi (Flashlight), Katie Kitamura (Audition) és Ben Markovits (The Rest of Our Lives).
Az 1974-ben, Kanadában született, Angliában felnőtt, Oxfordban végzett, ma pedig Bécsben élő David Szalay – akinek édesapja magyar, édesanyja pedig kanadai származású – a Flesh című regényt egy fiatal magyar férfiról, Istvánról írta.
A regény főszereplője Magyarországon nő fel, összeütközésbe kerül az igazságszolgáltatással, később Irakban szolgál katonaként, majd biztonsági őrnek szegődik, utána pedig egy gazdag londoni család sofőrjeként a londoni felső tízezer életvitelét is közelről megtapasztalja.
David Szalayt már 2016-ban is jelölték a Booker-díjra Minden, ami férfi (All That Man Is) című regényéért. Roddy Doyle, a Booker-díjat odaítélő zsűri elnöke a döntés bejelentése után elmondta: a döntnökök öt órán át mérlegelték a rövid listára felkerült alkotásokat, de „a többi nagyszerű regény közül is kimagasló Flesh volt az, amelyikhez folyamatosan visszakanyarodtunk”.
„Soha nem olvastunk még ehhez hasonlót. Sok szempontból sötét tónusú alkotás, mégis öröm volt olvasni”
– fogalmazott Doyle. Hozzátette méltatásában, hogy „a regény végén sem tudjuk meg, milyen is István, a főszereplő, de ez nem hiányérzetet kelt, sőt éppen ellenkezőleg: valamiképp a szavak hiánya, vagy István szűkszavúsága az, amely lehetővé teszi István megismerését”.
David Szalay a döntés kihirdetése után a BBC-nek nyilatkozva úgy fogalmazott, hogy „kissé bódultan” nyugtázta az elismerést, és „kell még egy kis idő ahhoz”, hogy feldolgozza a történteket.
Hozzátette: talán túl alaposan győzködte magát arról, hogy úgysem ő kapja a Booker-díjat, annak érdekében, „hogy túlzott stressz nélkül” túljusson ezen az estén, és most fejben egy kicsit utol kell érnie az eseményeket.
A Booker-díjjal kitüntetett Flesh David Szalay hatodik műve. Az elismerés 50 ezer font pénzjutalommal jár.
Forrás: hirado.hu
Nyitókép: thebookerprizes.com
Kapcsolódó:
