Jövő tavasztól látogatható a Citadella
2026 tavaszán nyílik meg a nagyközönség számára a Citadella, amely újonnan kialakított belső terekkel, kilátóteraszokkal, parkkal és impozáns történelmi kiállítással várja az érdeklődőket – közölte sajtóközleményében a Várkapitányság.
Az erődfalon belül egy 6 ezer négyzetméteres, új közparkot alakítanak ki, amely funkcionalitásában a környezettudatosságra és önfenntartásra törekszik, szem előtt tartva a természeti értékek megőrzését. A Citadella közvetlen környezetében található zöldfelület az eddigi másfélszeresére, 20 ezer négyzetméterre bővül, ahol különleges növényritkaságok kapnak helyet.
A munkálatok során a szakemberek kiemelt figyelmet fordítanak a múlt örökségének megőrzésére, miközben a 21. század legmodernebb technológiai megoldásai is teret kapnak. A nyugati ágyútoronyban „Szabadság Bástyája” címmel egy 1.700 négyzetméteres, több szintes kiállítás várja majd a látogatókat, amely a magyar szabadságért folytatott küzdelmeknek állít méltó emléket. A modern kiállítási élményt egyedi építészeti megoldások teszik még különlegesebbé, úgy, mint az üvegszerkezetű gyalogoshíd, a belső udvarban kialakított mesterséges vízfelület és az örökláng. A látogatók kényelmét modern felvonó, akadálymentes bejáratok és közösségi helyiségek segítik, a szolgáltatások tárházát vendéglátóhely és ajándékbolt színesíti. Az esti órákban megújult díszkivilágítás emeli majd ki a Citadella és a Szabadság-szobor városképi jelentőségét.
A Citadella megújítását az Építési és Közlekedési Minisztérium irányításával a Várkapitányság leányvállalata, a Citadella Vagyonkezelő Nonprofit Kft. végzi.
A rekonstrukció utolsó szakaszát és további részleteket, érdekességeket a Citadella most induló, hivatalos közösségi média-oldalán követhetik az érdeklődők: https://www.facebook.com/citadella.aszabadsagbastyaja
További információ: sajto@varkapitanysag.hu
Kiemelt kép: A felújított gellért-hegyi Citadella látványterve (Fotó: Facebook/Citadella – A Szabadság Bástyája)
Forrás: hirado.hu
