Állami kitüntetéseket kaptak a 128-as dandár katonái

A kárpátaljai 128-as különálló hegyi rohamdandár katonái állami kitüntetéseket vehettek át Volodimir Zelenszkij ukrán elnöktől – derül ki az államfő Telegram-közléséből.

A beszámoló szerint a brigád Zaporizzsja megyében teljesít szolgálatot. Az elnök a helyszínen találkozott az egység tagjaival, beszélgetett velük és átadta a kitüntetéseket.

Zelenszkij megköszönte a katonáknak az állam védelmét, az ország területi épségének megóvását, valamint azt, hogy támogatják egymást a harctéri körülmények között.

A megbeszélésen érintették az adott frontszakasz katonai helyzetét is, köztük az orosz csapatok fokozódó rohamtevékenységét. Szó esett továbbá a drónbeszerzési programok megvalósításáról is.

Kárpátalja.ma