Óriásaink

Nemrég olvastam Tapolyai Emőke Óriások és sáskák című könyvét, és közben megérintett, hogy újra és újra magamra ismertem a bibliai történet szereplőiben.

Izráel népe 40 év vándorlás után végre ott állt az Ígéret földjének határán, már csak egy lépésre attól, amit Isten megígért nekik. Mégis sokan visszariadtak, jött egy nehézség és elcsüggedtek, megrendült a bizalmuk, inkább visszavágytak Egyiptomba, minthogy rá bízzák magukat Istenre. A tizenkét kémből tíz a kikémlelt földnek igencsak rossz hírét vitte, fellázították a népet, saját félelmükkel őket is megijesztve. Mindössze két kém volt, akik azzal a belátással tértek haza, hogy minden kétség nélkül elfoglalhatják a megígért földet. Ugyanazon a helyen és körülmények között kémkedtek negyven napig, mégis közülük ketten merőben eltérő gondolatokkal, látással tértek haza. Mit látott mégis a másik tíz kém, valóságos volt-e a félelmük?

Mindez nem azért történt, mert az ígéret nem lett volna valós, hanem önmagukat látták kicsinek, alkalmatlannak: „Olyanok voltunk a magunk szemében, mint a sáskák”. Ez a mondat mélyen bennem maradt: hányszor éreztem már én is így magam? Hányszor nézek szembe élethelyzetekkel, lehetőségekkel, szolgálattal vagy épp egy nehézséggel úgy, hogy közben belül „a magam szemében sáska vagyok”, azaz kevésnek érzem magam megbirkózni mindezekkel. Valójában nem az ellenség mérete a legnagyobb akadályunk, hanem az, ahogyan magunkat látjuk.

Az óriások (akadály, félelem, nehézség) igen is valóságosak, de nem legyőzhetetlenek. Főleg nem akkor, ha erre Istentől ígéretet is kaptunk.

Józsué és Káléb más szemmel nézték a helyzetet:

„Ha az Úr velünk van, be tudjuk venni azt a földet” (Móz 14,8).

A tizenkét kém ugyanazt látta, a különbség a szemléletben volt, nem a helyzetben. A mi életünkben is hasonlóan van ez: a próbák valóságosak, és azok nagyságai a saját identitásunktól is függnek, attól ahogy szemléljük őket.

Milyennek látom magamat, látom-e azt magamban, amilyennek az Atya lát engem?

Isten szemében nem sáskák vagyunk, hanem a megváltott, szeretett gyermekei, akikért egyszülött Fiát áldozta a kereszten. Így biztat az Úr engem, és biztat téged is, amikor alkalmatlannak látod magadat:

„Aki bennetek van, nagyobb annál, aki a világban van” (1Jn 4,4).

Az ígéret földje el van készítve, az oda vezető úton lesznek óriások, de ha Ő küld, nem számít mekkorák is azok. A félelem helyét átveheti a bizonyosság: nem vagyok elég, de Ő bennem elég.

Nem tudom, kedves olvasó, hogy állsz most ezzel, életed mely területén érzed magad kevésnek, sáskának, milyen óriásokkal küzdesz, hogy bénít és vakít meg a félelem. De én arra biztatlak, hogy Józsué és Káléb szemléletét és hitét vedd példaként, hallgass az Úr szavára, és tekints úgy magadra, amilyen kincs és érték vagy Isten szemében!

Balázs Krisztina

Forrás: teso.blog