Meghaladta a hatvanmilliót a Jónak lenni jó!, a közmédia karitatív műsorának adomány összege
Meghaladta a hatvanmilliót a Jónak lenni jó!, a közmédia karitatív műsorának adomány összege. Friss hír továbbá, hogy közel 53 ezer hívás és 1134 SMS érkezett hétfő reggelig az adományvonalra.
Idén 15. alkalommal indítjuk útnak a Jónak lenni jó!-t, amelynek keretében eddig összesen csaknem 3 milliárd forinttal tudtunk támogatni rászorulókat. Kevés olyan közszolgálati média van a világban, amely ilyen hatékonyan és ilyen nagy összegben képes jótékonysági kampányt szervezni – Altorjai Anita, a Duna Médiaszolgáltató vezérigazgatója erről még korábban beszélt a Bethesda Gyermekkórházban. Kiemelte: a Jónak lenni jó! egy igazi, nemes közszolgálati feladat, a társadalmi felelősségvállalás fontos példája.
„Példaértékű összefogással egy igazi brand született”
– nyilatkozta.
Friss hír, hogy hétfő reggelig
már a 61 millió forintot is meghaladta a felajánlások összege (egész pontosan 61 583 437 forint gyűlt össze eddig).
A 1358-as szám hívásával, illetve SMS küldésével 500 forinttal lehet támogatni a Kegyes Alapítványt. A felajánlásokat továbbra is a jonaklennijo@mtva.hu e-mail-címre várják. A kampányhoz hírességek által felajánlott relikviákra is licitálhatnak az adások alatt, amelyek listája elérhető a https://mediaklikk.hu/musor/jonak-lenni-jo/ oldalon.
A kampány fő részeként december 21-én egész napos műsorfolyammal készül a közmédia. Siklósi Beatrix, a műsor projektvezetője, a Kossuth Rádió csatornaigazgatója korábban elmondta: a kampány célja minden évben az, hogy az emberek lelkében felélesszék az együttérzést, szeretetet, alázatot és önzetlenséget. Ezzel az összefogással, ahogyan fogalmazott: valódi segítséget nyújthatunk a bajba jutott gyermekeknek. „A hétköznapokban nehezen tudjuk átérezni, milyen lehet egy háború által sújtott országban élni, milyen élete lehet ott egy gyermeknek. Ezért gondoltuk azt, hogy idén ez az ügy legyen az, ami mellé odaállunk” – fűzte hozzá Siklósi Beatrix.
Forrás: hirado.hu
