Zelenszkij: méltóságteljesen szeretnénk befejezni ezt a háborút
„Biztosítanunk kell szuverenitásunkat. Nem kerülhet sor egy harmadik orosz agresszióra” – jelentette ki hétfőn Párizsban Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, miután megbeszéléseket folytatott Emmanuel Macron francia elnökkel. Az ukrán elnök több európai vezetővel is találkozott Párizsban.
A francia köztársasági elnök és ukrán kollégája a hétfői, közös sajtótájékoztató előtt, korábban négyszemközt találkozott, majd eszmét cserélt több európai vezetővel, valamint a Floridában egyeztető amerikai és az ukrán küldöttekkel, Steve Witkoff-fal és Rusztem Umerovval.
„A demokratikus világ hosszú távú érdekeit szem előtt tartva méltóságteljesen szeretnénk befejezni ezt a háborút”
– idézte a Le Figaro Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, aki Emmanuel Macron francia köztársasági elnökkel közös sajtótájékoztatóján beszélt erről.
Zelenszkij köszönetet mondott minden európai partnerének az elmúlt hetekben folytatott tárgyalásokért, és méltatta az Egyesült Államok szerepét a megbeszélésekben. Véleménye szerint Oroszország, amely már többször is megszegte vállalásait, szilárd garanciákat tesz szükségessé – idézte a Le Monde az ukrán elnök mondatait.
Az ukrán elnök kiemelte a konfliktus alakulását is: „A háború négy év alatt mélyrehatóan megváltozott, az oroszok mindennap támadnak minket. A háború nem lehet jövedelmező ügy, senki ne akarja megismételni!” A befagyasztott orosz vagyonra utalva hozzátette: „A támadónak meg kell fizetnie a bűnéért.” Zelenszkij és Macron is részvétét fejezte ki a konfliktus legfrissebb, dnyipropetrovszki erőszak áldozatainak, emlékeztetve a konfliktus napi emberáldozataira is.
„Ukrajna az egyetlen, amely területi kérdésekről tárgyalhat”
– jelentette ki Macron.
A francia elnök hangsúlyozta mindkét fél szerepét a folyamatban: Oroszországnak be kell fejeznie az agresszióját, míg Ukrajnának meg kell védenie szuverén területeit. „A biztonsági garanciákról nem lehet tárgyalni Ukrajna és európai szövetségesei nélkül, mivel Európa biztonsága is forog kockán ” – tette hozzá, hangsúlyozva, hogy tiszteletben kell tartani mindkét fél joghatóságát ezeken a tárgyalásokon.
Forrás: hirado.hu
Nyitókép forrása: Facebook/Volodimir Zelenszkij
