Rakovszky Zsuzsa: Túlvilág

Az álom majd egy ajtót újranyit
abba a házba és abba az évbe:
szél rázza a diófa ágait,
szél kap a rothadó diólevélbe.

Borostyán futja be a házfalat,
tócsán az alkonyat visszfénye lángol.
A Kőhegy mögött épp leszáll a nap,
rálátni a nagyszoba ablakából.

A nagy, csíkos fotelben ülsz velem,
a hétkarú öreg csillár alatt.
Hallom, egy hang így szól: ez már a menny.
Most már minden örökre így marad.

Csak félig látszik a sziklák fölött
a napkorong, nem bír lemenni mégsem.
Lassanként elborít mindent a köd,
de látni még, hogy a drótkerítésen

az iszalag póklábait kigyújtja
a mozdulatlan kora esti láng.
Egyetlen perc jár körbe újra s újra.
Hat macskánk van. De nincsen még kutyánk.

Forrás: DIA

Nyitókép: Wikimedia Commons / Szilágyi Lenke