Idén is cipősdoboz-akciót szervez a Nagydobronyi Református Egyházközség
Immár hagyománnyá vált, hogy minden évben, karácsony közeledtével a Nagydobronyi Református Egyházközség cipősdoboz-akciót hirdet. Idén is meghirdették a megmozdulást, amelynek célja az árva, félárva és hátrányos helyzetben élő gyermekek megsegítése, megajándékozása.
Az eseményről december 4-i Facebook-bejegyzésében számolt be az egyházközség.
A cipősdobozba jól használható, nem elnyűtt ruhadarabokat, játékokat, valamint tisztálkodási szereket lehet tenni. A doboz külsejére kérik jól láthatóan és olvashatóan feltüntetni, hány éves kislánynak vagy kisfiúnak szánják az ajándékot.
Az adományokat a nagydobronyi parókia imatermébe várják december 12-ig, vasárnap kivételével minden délután 15 és 17 óra között.
A kezdeményezéshez csatlakozott a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem Hallgatói Önkormányzata is,
amely az Irgalmas Samaritánus Gyermekotthon lakóinak szeretne egy kis mosolyt és ünnepi csodát csempészni a mindennapjaiba.
A cipősdoboz tartalmát képezheti pelenka, nedvestörlő, tisztálkodási szerek, színezők, kifestők, ceruzák, játékok, valamint bármi, ami egy gyermek vagy fiatal számára szeretetet, biztonságot vagy örömet jelent.
Az ajándékokat az intézmény régi kollégiumának 17-es és 31-es szobáiban, az új kollégium 101-es és 106-os szobáiban, Nagydobronyban a Kisdobronyi út 116. szám alatt, valamint Ungváron, az Egyetemi út 21/307. szám alatt várják.
(Nyitókép: illusztráció)
