Csillagrege élményfoglalkozás a Perényi Kultúrkúriában
December 6-án a Perényi Kultúrkúria gyermekek és felnőttek közös élményének adott otthont, ahol Balatoni Katalin, a pedagógiai innovációk előmozdításáért és a családbarát oktatási környezet erősítéséért felelős miniszterelnöki biztos Csillagrege című interaktív foglalkozása az adventi varázslatot elevenítette meg a családok számára.
A rendezvény kezdetén a jelenlévőket Kepics Andzselika, a Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskola igazgatója köszöntötte. Őt követte Balatoni Katalin, aki a karácsony hangulatával érkezett, és igazi jókedvet varázsolt a kicsik arcára.
„Jó pár évvel ezelőtt azt tapasztaltam Kárpát-medence-szerte óvodákban, bölcsődékben, iskolákban, sőt akár még a családok életében is, hogy egyre kevesebbet tudunk felidézni a magyar kultúra örökségéből, a karácsonyról vagy éppen az adventi időszakról. Ezért úgy döntöttem, hogy ezen változtatni kell, és készítettem egy könyvet Advent a Kárpát-medencében címmel. Ez egy gyűjtemény dalokkal, mondókákkal, köszöntőkkel, ami abban segíti a családokat és az intézményeket is, hogy ezt a gyönyörű szép örökséget és advent csodáját vissza tudjuk hozni a gyermekek életébe” –
mondta el Balatoni Katalin, aki a könyvből összeválogatott játékokat hozta el a kárpátaljai gyerekeknek.
„Nagyon vártuk ezt az alkalmat, mert már sokszor hallottunk róla, hogy mennyire szép ez a foglalkozás, és mennyi új dolgot tanít meg a gyerekeknek. Mi a Tulipán Tanodában mindig várjuk az új mondókákat, az új dolgokat, amelyekből fejlődni tudnak az oktatóink és a gyerekek is egyaránt. A mai nap a P. Frangepán Katalin Gimnáziumban kihelyezett szakkörünkről vannak itt a gyermekek, valamint a Beregszászi Művészeti Iskola táncos növendékei, akik néptáncolnak és népi játékokat tanulnak”
– emelte ki Kepics Andzselika, hozzátéve, hogy a Csillagrege foglalkozás, amely Kárpát-medence-szerte összegyűjtött népdalokat is tartalmaz, nagyon hasznos lesz a Tulipán Tanoda oktatói számára.
K. A.




