Imádlak, Uram!

 „Térdre borulva imádták Őt.” (Mt 2,11)

A karácsonyi történetben egy egészen szép momentum az, ahogy Jézus jászlához járulnak a mezei pásztorok és a napkeleti bölcsek is. Nem olvasunk arról a Bibliában, hogy ez egy időben történt volna, csak arról, hogy mindkét társaság meglátogatja a jászolban fekvő kisgyermeket. A társadalom két nagyon ellentétes végén lévő néhány emberről van szó, akikben a közös, hogy mindent hátrahagyva siettek, hogy lássák az „üdvözítőt”, a „királyt”. És ami a jól ismert történet ezen részében számomra igazán elragadó, hogy amikor ezek a meglett férfiak – akik azért már biztosan megéltek ezt-azt – meglátják a törékeny csecsemőt a jászolban, szénán, barmok között, akkor nem fordulnak sarkon, hanem „térdre borulva imádják őt”. Meg sem fordul a fejükben, hogy azért itt valami nem stimmel, hogyan lehetne a megváltó egy elég szerencsétlen élethelyzetbe született csecsemő? 

A napkeleti bölcsek, a pásztorok betekintést nyerhettek abba, hogy ki lesz majd az általuk látott kisgyermekből, de korántsem ismerték a teljes történetet. Mi, a jelenben már ismerhetjük azt, ennek ellenére be kell vallanunk, a mi térdünk már nem hajlik olyan könnyen az imádásra…

Ma – bármilyen élethelyzetben is vagyunk, bárhonnan is jövünk – próbáljuk feléleszteni magukban a pásztorok és napkeleti bölcsek példás igyekezetét Jézus imádására! Legyen időnk az ünnepi készülődésben arra is, hogy felkeressük Azt, Aki azért jött, hogy megváltónkká legyen!

Szaniszló-Papp Adrien

Forrás: teso.blog