Nemzettudat, hazaszeretet, önfeláldozás

„Szomorúan süt az őszi nap sugára / az aradi várbörtönnek ablakára…” – juthattak az október 6-i tiszakeresztúri megemlékezés résztvevőinek az eszébe az aradi vértanúkról szóló ballada kezdő sorai, miközben vasárnap délelőtt kora őszi verőfényben sereglettek a rendezvény helyszíne, a református templom felé, hogy fejet hajtsanak 1848–1849 mártírjai előtt.

Az ünnepi istentiszteleten Sipos József helybeli lelkipásztor az Istenbe vetett bizalomról, életünk Isten kezébe való helyezéséről, a jó tettek – így a nemzetünk érdekében megvalósított jó cselekedetek –, valamint a kötelességteljesítés fontosságáról beszélt. Kitérve rá, hogy az aradi vértanúk példát mutattak arról, hogy életünket is érdemes feláldozni a hazáért és a szabadságért.

Gerendely Béla, a KMKSZ helyi alapszervezetének elnöke, a Tiszakeresztúri Általános Iskola tanára elmondta: I. Ferenc József császár az I. Miklós cárnak adott fiúi kézcsókig is hajlandó volt elmenni, csakhogy elérje az orosz intervenciót, mely nélkül a Habsburgok képtelenek lettek volna leverni a szabadságharcot.

Szabó István, a Budaörsi Mindszenthy József Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda igazgatója is üdvözölte a megjelenteket, a tanintézet diákjai pedig megszívlelendő gondolatokat fejtettek ki nemzettudatról, hazaszeretetről, önfeláldozásról. Az egymással testvériskolai kapcsolatban lévő tanintézetek diákjai irodalmi műsorral idézték fel a korszakot.

Barta József, a KMKSZ Nagyszőlősi Középszintű Szervezetének elnöke kifejtette: az aradi vértanúk és gróf Batthyány Lajos miniszterelnök 1849. október 6-i kivégzése seb a nemzet lelkén, tudatában, s csak az idő múlása, a szerető Istenben és a nemzet fennmaradásában való hit gyógyíthatja ezt a sebet. A szónok kitért rá, hogy a 13 honvédtábornok között volt gróf és polgár, magyar, horvát, szerb, német, osztrák és örmény származású. De mindannyian úgy gondolták, hogy ha egyszer az uralkodó parancsára letették az esküt a magyar alkotmányra, akkor ezt az alkotmányt védeniük kell, akár az uralkodóval szemben is. Hűségük esküjükhöz, nemzetükhöz – ez volt az egyik fő erényük. Aulich Lajos tábornok így búcsúzott hazájától: „Szolgáltam, szolgáltam, mindig csak szolgáltam. És halálommal is szolgálni fogok. Forrón szeretett magyar népem és hazám, tudom, megértik ezt a szolgálatot.” Míg Láhner György tábornok így vélekedett: „Krisztus keresztje és a bitófa oly rokon. És az isteni áldozat mellett oly törpe az én áldozatom.” Az aradi vértanúk másik fő erénye pedig a bátorság volt, melyet – akárcsak hűségüket – az Istenben való hit táplált.

A felszólaló kijelentette: a mai kornak, a mai magyar nemzetnek is szüksége van hősökre: bátor, hűséges hazafiakra. S végezetül Kiss Ernő tábornok óhajával fordult a fiatalokhoz: „Istenem, az újkor ifjúsága egész ember lesz-e? Árpádok dicső szentjei, virrasszatok a magyar ifjúság felett, hogy Krisztusé legyen a szívük, és a hazáé az életük.”