Legendák Kárpátalján: Kígyós nevének eredete
Beregszásztól mintegy négy kilométerre, a Szernye-mocsár szélén, az Ardói-hegy közelében terül el a barátságos kis község, Kígyós.
Az Árpád-kori település első írásos említése Kykos néven 1332-ből való. A település előbb királyi birtok volt, később a beregszászi domonkos szerzeteseknek adományozták. A falutól keletre és délre a beregszászi Nagy-hegy nyúlványai, nyugatra a Hágcsó-, a Sárok- és az Ardói-hegy dombjai találhatóak. Lakói dolgos, kedves emberek, híresek szőtteseikről, szőlőjükről, borukról. Bár a falu elnevezését hivatalosan a határában csordogáló Kígyós pataktól eredeztetik, szájról szájra terjed egy legenda Kígyós nevének származását illetően, s mit mondjak: engem meggyőzött…Lássuk a nevezetes történetet, s ki-ki döntse el maga, hiszi-e vagy sem…
„Régen a Szernye-mocsár nádasaival és ingoványaival egészen a dombokig nyúlt fel. A környező hegyeket és halmokat hatalmas erdőrengetegek borították. Az egyik domb tisztásán álló kunyhóban élt egy öreg remete egyetlen lányával, Rózsikával. Valamikor a király első vitézei közé tartozott, felesége pedig egyike volt az ország legszebb asszonyainak. Asszonya azonban hűtlenül elhagyta, s a vitéz a király kegyeit is elveszítette. Emiatt fényes lovagi öltönyét fölcserélte a remeték durva darócruhájára. Minden öröme egyetlen leányában, a világszép Rózsikában volt.
Rózsika a remetekunyhó környékét valóságos tündérkertté varázsolta. Nagyon szerette a virágokat, ápolta, öntözgette őket. Egy napon, amikor éppen a virágait locsolgatta, lovas vitéz ugratott elé a vadonból. Mielőtt a lány az apjához futhatott volna, a vitéz leugrott a lováról és mosolyogva feléje nyújtotta kezét.
Az öreg remete szívélyesen fogadta az ifjú vitézt, aki elmesélte, hogy a háborúba induló király hadából való. Itt tartanak pihenőt a közelben. Ettől a naptól kezdve az ifjú dalia mindennapos vendég volt a remetelakban. A két fiatal szíve szerelemre lobbant. Az ifjú megfogadta, hogy szerencsésen visszatér a hadjáratból, feleségül veszi, és birtokára viszi a lányt.
Eljött a búcsúzás napja. A király tábora sátort bontott. Rózsika izgatottan tett-vett. Virágfüzérrel díszítette fel azt a padkát, ahol üldögélni szoktak. Már mindennel kész volt, amikor eszébe jutott, hogy a legszebb rózsafáról szakít egy pár szál virágot, amelyet majd szerelmese sisakjához tűz. Hadd emlékeztesse őrá e pár szál rózsa a nagy úton. Nem vette észre a rózsabokor tövében lapuló mérges kígyót, és amikor a rózsa után nyúlt, a kígyó megmarta.
Az ifjú vőlegény, aki vágtatva érkezett a búcsúzásra, már holtan találta szerelmesét. A bánattól az öreg remete is magába roskadt.
Nagy fájdalmat érzett az ifjú vitéz és fogadalmat tett: ha épségben visszatér a hadjáratból, ő is remeteségben tölti el hátralevő életét kedvese sírja mellett. Fogadalmát meg is tartotta.
Az ifjú remetét sokan felkeresték bánatában, sőt egyes családok le is telepedtek hajléka körül. Lassan kis falu fejlődött ki itt, amelyet a szomorú történet emlékére Kígyósnak neveztek el.”
(A legenda megtalálható a www.beregvidek.eu weboldalon.)