Meglepetés új kezdetek

Így januárban, meg az azt megelőző időszakban az ember orrvérzésig hall arról, hogy mennyi lehetőséget tartogathat számára az új év, és hogyha ma elkezd valamit, akkor azért nagyon hálás lesz az egy évvel későbbi énje. Meg persze ott van a rengeteg cikk, videó, ami mind arról beszél, hogy hogy legyenek olyan újévi fogadalmaink, amiket tényleg megtartunk. Persze, valahol érhető ez a bennünk lévő emberi vágy arra, hogy változzunk, hogy növekedjünk. És miért is ne lenne tökéletes időpont ennek az elkezdésére az az időszak, amikor még a naptárunk is fordul egyet? De szerintem abban is megegyezhetünk, hogy néha ezek a nagy új kezdetek nem is annyira újak, mert már nagyon sokszor voltak ilyen „új kezdeteink”, amik valami miatt mégsem sikerültek. Meg aztán ott vannak azok az új kezdetek is, amik nem egyik pillanatról a másikra történtek, hanem idővel, szépen lassan alakultak ki, addig, amíg észre nem vettük, és már benne voltunk abban a bizonyos újban, és talán kezdőpontot sem tudtunk hozzá kötni.

Nem sokan tudják, de a teológus éveim első felét nagyban meghatározta egy érzelmileg bántalmazó párkapcsolat, aztán pedig az abból való felépülés. Ez egy többéves folyamat volt, ahol voltak magasságok és mélységek, reményteljes és teljesen depresszív időszakok. Olyan idők, amikor úgy éreztem, hogy sokan vannak mellettem, de olyanok is, amikor teljesen egyedül voltam. És ezt a teljesen egyedül voltam dolgot nemcsak az emberi, hanem az Istennel való kapcsolatomban is éreztem. Nem véletlenül tudok kapcsolódni annyira Illés prófétához, aki lefekszik egy bokor alá, és meg akar halni, mert elfáradt, és mert úgy látja, akkor és ott, hogy teljesen egyedül maradt. Én is megjártam ezt a nagyon mély mélységet, többször, mint ahányszor be szeretném vallani. De valami, pontosabban Valaki mindig tovább vitt. Aztán évek múltával, egy nap arra eszméltem, hogy már nem fáj, már nem akkora teher, már nem olyan meghatározó az, ami eddig minden napomat, minden percemet meghatározta. Csak évekkel később, visszanézve láttam meg azt, hogy mekkora szabadítás volt az ott és akkor. Azt, hogy meddig és milyen irányba mehetett volna el az életem, ha az Isten nincs ott, nem segít tovább, nem épít fel újra, ha nem ad egy új kezdetet ott, ahol én nem láttam mást, csak valaminek a végét. Ez lett az én meglepetés új kezdetem. Amit nem terveztem, amire nem vártam, amiben nem is reménykedtem, mert már nem láttam értelmét.

Utólag kicsit úgy érzem magam, mint Izráel népe, amikor fogságban vannak. Évtizedekig várják a hazatérést a fogságból, de történelmileg semmi esély sincs rá. Aztán egyszer csak, tulajdonképpen nagyon rövid időn belül, úgy fordulnak a dolgok, hogy hazatérhetnek. Isten tud és akar ilyen meglepetés új kezdeteket adni nagyobb és kisebb dolgokban is. Az sem biztos, hogy felismerjük az új kezdetet, mert kicsi, csak utólag vesszük észre, hogy mi mihez vezetett. Én azt kívánom neked, Tesó, hogy amikor megérkezik, vagy amikor észreveszed, amikor megtapasztalod, akkor tudj hálával leborulni az Isten előtt, és benne élni abban a bizonyos meglepetésben, mert az Isten nem véletlenül adta azt neked.

Rózsa-Gönczy Anna

Forrás: teso.blog