Veszettség miatt vesztette életét egy nő Harkivban
Életét vesztette egy 51 éves nő Harkivban.
A Harkivi Megyei Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ tájékoztatása szerint veszettség okozta a nő halálát.
A központ szakemberei szerint 2025 augusztusában a nőt megharapta egy kóbor kutya a saját udvarában. A harapás után azonban nem fordult orvoshoz, és nem kapott veszettség elleni kezelést sem.
A veszettség első klinikai tünetei december végén jelentkeztek. A beteget egy speciális egészségügyi intézménybe szállították, azonban életét már nem tudták emgmenteni.
A központ hangsúlyozta, hogy a már kialakult veszettség nem gyógyítható, halálos betegség.
A kór csak akkor előzhető meg, ha a marás, karmolás vagy harapás után az érintett azonnal kórházba kerül és megkapja a szükséges kezelést. Ezenkívül felhívták a figyelmet arra, hogy mennyire fontos az állatok időben történő oltása.
A teljes körű háború kitörése óta a veszettség helyzete Harkiv megyében jelentősen bonyolultabbá vált. Az állatok körében terjed a veszettség. 2025-ben 32 macskánál, 22 kutyánál, 6 rókánál és 5 haszonállatnál diagnosztizáltak a kórt. Összesen 65 ilyen esetet azonosítottak. A veszettség korábban főként vidéki területeken fordult elő, de most a városokra is átterjed: Harkivban 13 esetben diagnosztizálták, köztük három macskánál.
