Kárpátalja anno: Platthy György ungvári születésű festőművész

Platthy György festőművészre emlékezünk a mai napon, aki 118 évvel ezelőtt, 1908. január 26-án látta meg a napvilágot Ungváron. Felmenői között büszke lehetett gyógyszerész nagyapjára, aki harcolt az 1848/1849-es szabadságharcban, majd Angliába menekült a megtorlás elől. A kiegyezés után hazatért Ungvárra és gyógynövények termesztésével, vegyi kísérletekkel foglalkozott. Több gyógyszere díjat nyert a párizsi világkiállításon.

Rajzkészsége már gyermekkorában kiderült. Szülei, akik maguk is művészetkedvelők voltak – édesapja rajzolt és több hangszeren is játszott –, támogatták a művészi pályán.

Első rajzait hatévesen, az I. világháború kitörésekor készített. Így emlékezett vissza arra az időre: „Hatéves voltam, amikor kitört az első világháború. Ez időben kezdtem el rajzolni. Ungvár központja lett az északi magyar hadseregnek, amelyhez csatlakozott Mackensen divíziója is. Nagy csaták dúltak a Kárpátokon túl, de innen is. Apám parancsára mi nem menekültünk el Ungvárról, és így tanúja lettem én is a két hadsereg felvonulásának a Szobránc felé vezető úton, ahol laktunk. Nagyanyám házának kőkerítéséről néztem és rajzoltam a sok katonát. Színes ceruzával kivitelezett rajzaim megszilárdították pozíciómat a hatalmas kőfal tetején, és szüleim magukkal vittek a vasútállomásra is, ahol a katonavonatok sebesültjei között élelmiszert osztogattak.”

Később is folytatta a rajzolást: 12 évesen lemásolta Benczúr Gyula Budavár visszavétele című festményét. De másolt Szinyei Merse Páltól is.

Szülei az egyik képét elküldték Budapestre a keresztapjának, dr. Novotny Lajosnak, aki megmutatta azt Csók István festőművész barátjának. A művész ezt mondta a Platthy munkájára: „Rajzolni, rajzolni, rajzolni!”

Platthy megfogadta a tanácsot, s folytatta a rajzolást. Közben elvégezte az elemi és középiskolai tanulmányait szülővárosában, ám az érettségit már Debrecenben tette le 1928-ban.

Miután sikeres felvételi vizsgát tett, a Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskola növendéke lett 1929–1933 között. Itt szerzett rajztanári oklevelet. Mesterei Benkhardt Ágoston, Csók István és Glatz Oszkár voltak.

1932-ben részt vett a Nemzeti Szalon Művészeti Egyesület tavaszi tárlatán, itt állított ki először. Ezután felvételt nyert az egyesület tagjai közé.

1933-ban ausztriai ösztöndíjat kapott. Hazatérve 1935-ben a monori, 1940-ben a pestszenterzsébeti állami polgári iskolában tanított.

1941–1944 között az Ungváron három iskolát is igazgatott. Emellett festett. Negyven képet mutatott be ungvári és kassai kiállításain.

Élete azonban nehézségeket is hordozott. Első feleségétől – akitől öt gyermeke született – elvált. Gyermekeivel menekült el a világháború végén Ungvárról, ahol mindenüket – beleértve a festményeit – elveszítették.

Ezt követően előbb a monori, majd a németbólyi iskola igazgatója lett.

1950-től függetlenített megyei rajz-mértan szakfelügyelő volt.

1953–1956 között a Pécsi Pedagógiai Főiskolán, majd 1956-tól 1959-ig az Egri Pedagógiai Főiskolán tanított. Ezt követően – 1959–1972 között – a Pécsi Tanárképző Főiskola Rajz Tanszékét vezette.

1972-ben vonult nyugdíjba. Kétszer nősült, hét gyermeke és hat unokája született.

1951-től rendszeresen voltak kiállításai Magyarországon: Pécs, Eger, Komló, Cegléd, Nagykőrös, Budapest, Szentendre, Nagykanizsa, Nyíregyháza, Debrecen városaiban. Számos külföldi utazást tett. Megfordult Ausztriában, Bulgáriában, Finnországban, Lengyelországban, Olaszországban, Egyiptomban, Londonban, Párizsban.

Képei elsősorban a Mecsek és a Balaton vidékét és emberét ábrázolták.

Nyugdíjasként Szigligeten és Pécsett élt. Hosszú és tartalmas élete itt ért véget 2003-ban, 95 éves korában.

Két könyve jelent meg: Emlékeim a szeretet hullámhosszán (1997) és Párhuzamosok a végtelenben találkoznak (1999) címmel.

Életéről és munkásságáról Ecset és katedra címmel készült dokumentumfilm. (Megtekinthető itt)

Ebben így fogalmazta meg hitvallását: „Első én számomra az Jóisten, második a család, harmadik a művészet, a pedagógia és természetesen a hazaszeretet.”

Életéről Losonci Miklós írt könyvet Kettős őrhelyen címmel 1987-ben.

Önmagáról pedig így vallott Platthy György:

„Hat éves koromtól rajzolok. Szüleimnek művészetek iránti rajongása volt a példa. Senki nem tanított sem rajzolni, sem festeni. Az akadémiai felvételire is csak a kíváncsiság vitt el, vajon van-e ott keresnivalóm? Döbröcöni Kálmán, Kelemen Jóska és Bartha Laci továbbképzős tanársegédek súgták meg nekem – még a felvételi rajzolás közben – hogy mind Benkhardt, mind pedig Glatz mesterek fel akarnak venni osztályukra. Benkhardthoz kerültem, aki rajzkészségemet kiművelte. Később csak azért mentem Csókhoz, mert annak festészetén európai színvonalat éreztem. Ő nem tanított a szó szoros értelmében, csak anekdoták közé csúsztatta tanácsait. Még így is kiéreztem, hogy a természet, a női test, a kötetlen rajzi és színbeli kifejezés az ő vesszőparipája. A második világháború egész ifjúkoromat elvitte; családi problémáim és más csalódásaim tíz évre kiütöttek a kezemből minden alkotóeszközt. 1949-től Martinszky János és Martyn Ferenc lebeszéltek művészettörténeti tanulmányaim folytatásáról. Ismét ecsetet vettem a kezembe. Első pécsi kiállításomat Martyn nyitotta meg és miután megállapította színvilágom monokróm jellegét, kézjegyemben és rajztudásomban jelölte meg létjogosultságomat a mai piktúrában. A hatvanas évek eleje hozta meg számomra mind magánéletemben, mind pedig festészetemben, de a társadalmi életben is azokat az új célokat, amelyekért érdemes élni és dolgozni. A tizenkilenc év a főiskolán – Pécsett és Egerben – sokirányú feladatot rótt rám. Szívesen dolgoztam és rengeteget tanultam. Olyan kitekintést szereztem mind szakmai, mind társadalmi, mind politikai téren, amire azelőtt soha nem számítottam. Ennek ellenére csak igen keveset tudtam megvalósítani mindazokból a tervekből, amelyek bennem összetorlódtak. Feltétlenül egri főiskolai életem volt a legtermékenyebb, bár mindössze három évet töltöttem Egerben. A családom miatt jöttem vissza Pécsre, ahol csalódások tömkelege szakadt rám 13 éven keresztül. Itt Pécsett még ma sem tudják, hogy mi gyűlt össze bennem. Ez az oka annak, hogy szorongva várom un. »életműkiállításom« eredményét. […]

Szakmailag: kézjegy, rajzi univerzum, monokróm tónusfestészetből a szín és a fény intenzitása felé való törekvés és még hozzáteszem: egész szocialista társadalmunk széles rétegeinek megértése, segítsége, szeretete és ihletése kísérte eddigi munkásságomat.”

A fenti felvétel Platthy György festőművész 1983-as pécsi kiállításának katalógusában található.

Marosi Anita

Kárpátalja.ma