Bíróság elé kerül egy gyermekotthon korábbi igazgatója szexuális erőszak eltitkolása miatt
Egy 17 éves fiatal többször is szexuális erőszakot követett el három fiatalabb fiú – egy 9 éves és két 14 éves – ellen egy kárpátaljai gyermekotthonban – tudatta a Legfőbb Ügyészség.
Bár az igazgatónő tudomást szerzett az esetről, továbbra is bevonta a fiút az intézmény gyermekprogramjainak szervezésébe, ahol a próbák során a fiatal folytatta erőszakos cselekedeteit.
A történtekről végül az intézmény nevelői értesítették a hatóságokat. A gyermekeket a „Zöld szoba” módszerével hallgatták ki, amely megerősítette, hogy az erőszak hosszú ideig folytatódott.
A gyermekotthon egykori vezetőjét bíróság elé állítják. A nyomozást a megyei rendőrség nyomozói végezték, a Kárpátaljai Megyei Ügyészség fiatalkorúakkal foglalkozó ügyészeinek irányításával.
Az elkövető elleni vádiratot már benyújtották a bírósághoz.
