Macron sürgette az Oroszország elleni új szankciós csomag elfogadását
Emmanuel Macron francia államfő hétfőn arra szólította fel az Európai Uniót, hogy folytassa a nyomásgyakorlást Oroszországra az ukrajnai háborúban, és fogadja el a 20. szankciós csomagot.
„Folytatni fogjuk a nyomás növelését Oroszországra” – mondta a köztársasági elnök finn kollégájával, Alexander Stubbal a francia elnöki hivatalban tartott közös sajtótájékoztatóján.
„Előre kell lépnünk az Európai Unió 20. szankciós csomagját illetően, a következő napokban tárgyalások lesznek (erről)” – tette hozzá Emmanuel Macron.
A francia elnök jelezte, hogy eltökélt szándéka „megvalósítani a 90 milliárd eurós (európai) kölcsönt” is Ukrajna számára, amelynek elvét decemberben fogadta el az EU.
„A politikai kötelezettségvállalásokat és az utolsó európai tanácsülésen tett ígéreteket be fogjuk tartani. Másképp nem lehet” – fogalmazott.
A finn elnök, akinek hazája az ukrajnai háború kezdete után csatlakozott a NATO-hoz, úgy vélte, hogy az Ukrajnában négy évvel ezelőtt indított orosz offenzíva „stratégiai, katonai és gazdasági kudarc” Vlagyimir Putyin számára.
Az orosz elnök „nem akarta, hogy a NATO bővüljön, Finnország és Svédország belépett” – hívta fel a figyelmet Alexander Stubb. „Ez egy katonai kudarc is. És most sok katonát is veszít” – tette hozzá.
A két ország vezetője hangsúlyozta, hogy az európaiaknak meg kell erősíteniük „védelmi álláspontjukat az Északi-sarkvidéken„, szemben az orosz és kínai ambíciókkal a térségben, valamint Donald Trump grönlandi elképzeléseivel szemben is.
Emmanuel Macron és Alexander Stubb részt vesz a balti és északi országok NB8 csoportjának (Finnország, Svédország, Dánia, Norvégia, Izland, Észtország, Lettország, Litvánia) videokonferenciáján hétfő délután, hogy megvitassák az Északi-sarkvidék biztonságát az amerikai tervekkel kapcsolatos válság után.
Forrás: mti.hu
