Robbanás történt egy dnyiprói líceumban
Robbanás történt a dnyiprói 137-es számú líceumban egy gyakorlati foglalkozás közben, amelyen katonai eszközöket mutattak be a diákoknak – közölte a helyi rendőrség. A hatóságok szerint két gyermek könnyebb sérüléseket szenvedett.
A rendőrök a közösségi médiában megjelent hírek után azonnal a helyszínre érkeztek. A nyomozók és a fiatalkorúakkal foglalkozó rendőrök megkezdték a vizsgálatot, jelenleg még nem döntöttek arról, hogy indul-e büntetőeljárás az ügyben.
Helyi Telegram-csatornák szerint az iskola alagsorában tartották a foglalkozást, ahol katonai szakemberek gyakorló lőszereket mutattak be.
A beszámolók alapján az egyik bemutatott eszköz – feltehetően egy gránátvető makettje – füstölni kezdett, majd hangos durranás hallatszott. A közösségi médiában terjedő felvételeken látszik, hogy a robbanás után füst töltötte meg a helyiséget.
Az intézmény igazgatója az ukrán közmédiának azt mondta, hogy a bemutató közben váratlanul „durranás és füst” keletkezett, ezért a gyerekeket azonnal másik helyiségbe vitték, a termet pedig kiszellőztették.
Egy diáklány zúzódást szenvedett, amikor a történtek után felállt a padról, másokat a hanghatás sokkolt.
Az ukrán belügyminisztérium nemrég frissítette a hadiállapot idején érvényes iskolabiztonsági szabályokat: többek között kötelezővé tették a kamerarendszert, a fémkereső kapukat és a gyors rendőrségi riasztási lehetőséget, valamint tiltólistára kerültek a veszélyes tárgyak az oktatási intézményekben.
Forrás: hirado.hu
