Hamis iratokkal próbáltak határt lépni Csapnál
Két férfit állítottak meg a határőrök Kárpátalján, akik hamis dokumentumokkal próbáltak kilépni Ukrajnából Magyarország irányába. Az eset a Csap−Záhony határátkelőhelyen történt a napokban.
Mindkét férfi azt állította, hogy beteg feleségük állandó gondozását végzik, ezt azonban hamis orvosi igazolásokkal próbálták alátámasztani.
Az első esetben az ellenőrzés során a határőrök gyanús viselkedést tapasztaltak, a benyújtott orvosi dokumentum pedig nem tartalmazta a bizottsági pecséteket, valamint hibás személyes adatok voltak feltüntetve rajta.
A második férfi szintén nem tudott hitelt érdemlően válaszolni az ellenőrzés során feltett kérdésekre. Kiderült, hogy az orvosi bizottság által megjelölt időpontban nem tartózkodott Ukrajna területén.
Mindkét esetben értesítették a rendőrség munkatársait, az érintetteket pedig nem engedték át a határon.
Az ügyben eljárás indult.
Forrás: Ukrán Állami Határőrszolgálat Nyugati Regionális Főosztálya
