Ostoros

Egy, azaz EGYETLEN olyan epizódot találunk Jézus földi munkásságában, ahol azt látjuk, hogy Jézus erőszakos.

Míg a legtöbb helyen azt olvassuk, hogy meg akarták kövezni, de ő átment közöttük, vagy királlyá akarták tenni, de ő gyorsan kihátrált a helyzetből, vagy csak egyszerűen öntetszelgésre akarták rávenni, de ő elhárította a dicsőséget magától, addig az ominózus történetben Jézus igazi radikálisként áll előttünk. Gyorsan meg is magyarázom ezt a „radikális” szót: emberi cselekvési mechanizmusok összefüggésében radikális. Ha Jézus egy puszta ember, akinek ráadásul ezt az egyetlen történetét emeljük ki a többi közül, akkor Jézus itt egy félelmetes és hagyománytipró, kíméletlen forradalmár. Rá is húzták ezt a lepedőt jó néhányan, de semmi nem áll annyira távol Jézustól, mint a gumicsizmás, pufajkás, a nép nevében a nép közé lövető ideológiailag beködösödött pártfunkcionárius szerepe. Gyakran úgy érzem, amikor ez a rész előkerül, hogy sokkal inkább jár a fejünkben egy a rombolást és a bunkózást, a politikai arroganciát jellemző jézus-kép, mint az a Jézus, akit egyébként a történet egészéből megismerünk.

A történet ismert. A jeruzsálemi templomban az úgynevezett pogányok udvarában az árusok az áldozatokhoz szükséges állatokat árulták, és az állatok megvásárlásához, vagy az áldozat kiváltásához szükséges pénzváltókat üzemeltették. Az egyik szempont érthető: praktikus. Viszont Jézus érve az, hogy ez a gyakorlat rablók barlangjává teszi Isten házát. A pogányok (nem zsidók!) csak a pogányok udvaráig mehettek, ha Istent akarták imádni, de mivel az egy zsibvásár volt, nem maradt hely arra, hogy a templom az eredetileg is meglévő missziói szerepét betöltse. Minden a kultusz köré rendeződött be, és elveszett a sok bába közt a gyerek, mind Isten mind az ember szerepe. Mintha az állatok lettek volna a legfontosabbak, hiszen abból lesz az áldozat, és az áldozathoz pénz kell, amiből megveszed, vagy megváltod az áldozatot. Egy gép!

A történet alkalmazása problematikus. Úgy látom, hogy mindenki szívesen tetszelegne ebben a szerepben, vagy ha gyáva (mint általában az emberek…) örömmel tapsikolna egy olcsó exegézisnek, ahol valaki végre rendesen kikergeti ostorral a kufárokat a templomból. Tudom, sokan imádnák, szerintem még valóság-show is készülhetne belőle. Mindenki szeretné megmondani az egyháznak, hogy mit kellene tennie, és hogy mennyire bűnös és Istennek nem tetsző, stb. Ostort fonni és asztalt borongatni élvezetes. Imádjuk ezt a történetet és szívesen lennénk olyan bátrak, hogy Jézus helyébe álljunk, itt szimpatikus nekünk Jézus, mert olyan erős és kíméletlen. Ez az!

Szóval nagyon régóta nyom ez az üzenet engem, és örülök, hogy végre leültem megírni. Néhány dolgot igencsak érdemes átgondolni a történet kapcsán, ha alkalmazni akarjuk magunkra! Az első: kicsoda Jézus? Jézus egy részeg jeruzsálemi, akinek egyszer csak hirtelen az az ötlete támadt, hogy megtisztítja a templomot a kufároktól? Jézus egy egyszerű tanító, vagy korabeli zsidó politikus? Jézus egy radikális forradalmár? Az egyik legnagyobb gond itt van: Jézus ISTEN FIA, Jézus, hitünk szerint maga is ISTEN. Jézus nem MÁSOK (egy)házát tisztította meg, hanem a SAJÁTJÁT! Az már egy másik történet, hogy mi hogy állunk saját házunk tisztasága ügyében.

A másik: Jézust az Atyja háza iránti féltő szeretet emésztette. Jézust Isten szeretete motiválta. Nem a nagyot-tevési kényszer. Nem a fene nagy kritikai érzéke. Nem a bizonyítási vágy. Nem a tájékozatlanságából fakadó magabiztossága. Nem a nagy erkölcsi tudata, vagy igazságérzete. Jézust Isten háza iránti szeretete motiválta. Érdekes, hogy általában azoknak van a leginkább kedvük ostorozni meg egyházat/templomot tisztogatni, akik egyébként magasról tesznek az egyházra. Nem ugyanaz.

Végül: Jézus élete összefüggésében a templom megtisztítása egy fontos ugyan, de akkor is csak egy állomás. Jelentésértéke van, de nem ez önmagában Jézus élete. Jézus annyira szerette azokat, akik abba a templomba jártak, és akik lehet, hogy ugyanúgy galambokat árultak, és pénzzel csereberéltek, hogy az életét sem sajnálta értük. Igen, ez kőkemény altruizmus. Jézus az életét áldozta azért a templomért. Én mit áldozok érte? Mert kritizálni, meg ostort fonogatni, meg csapkodni, borongatni, kiabálni és kioktatni rém egyszerű: feláldozni az életed a megjobbításáért úgy, hogy lehet, hogy egy szemernyit sem lesz jobb a végén… az már egészen más történet. Az már inkább jézusi.

Saját magam számára megfogalmazott konklúzió: fond csak az ostort magadnak, borongasd csak előbb a saját lelkedben a galambárus asztalokat, a pénzváltókat, előbb tegyél rendet a saját templomodban. Ha ezzel sikerrel jársz, messzemenőkig türelmesebb leszel mások galambszaros élete, és az egyház olykor tényleg nem rendeltetésszerű működésével szemben.

Ezt tanultam: magammal kell kezdenem a megtisztítást!