X. Kereszthódoló körmenet Beregszászban

Tizedik alkalommal szervezte meg március 8-án a Beregszászi Magyar Görögkatolikus Esperesi Kerület kereszthódoló vasárnapi körmenetét Beregszászban.

A kerület papsága és az egyházközségek hívei nagyböjt harmadik vasárnapján a beregszászi vasútállomásról indultak el, hogy megtegyék a 12 stációból álló keresztutat, melyen Jézus szenvedéstörténetét olvasták fel az evangéliumi szakaszok alapján. Állomásonként egy-egy görögkatolikus pap, valamint Cserniga Gyula beregszászi református lelkipásztor és Molnár János beregszászi római katolikus plébános elmélkedett a nagypénteki eseményekről.

A keresztút egy-egy szakasza között a papok, papfeleségek, édesanyák, édesapák, betegek, özvegyek, pedagógusok, egyháztanácstagok és egészségügyi dolgozók vitték a fakeresztet, miközben a hívek énekeltek.

A keresztút végállomása idén is az Ortutay Elemér Görögkatolikus Központ volt, ahol a szovjet egyházüldözés áldozatainak tiszteletére felállított emlékmű előtt a pápai és a magyar himnusz eléneklésével, valamint éltetéssel ért véget a körmenet.

A kereszthódoló körmeneten elhangzott beszédekből idézünk:

„Arra buzdít az evangélium bennünket, hogy ne lépjünk hátra, hanem amikor tehetünk valamit annak érdekében, hogy békesség, szeretet, fejlődés legyen közöttünk, a családunkban, a közösségeinkben, akkor azt tegyük meg. Ne mossuk a kezünket, ne mentegessük magunkat… Ha van hatalmam arra, hogy változtassak és jót tegyek, akkor tegyem meg! A böjti időszak különösen alkalmas erre.” (Csirpák József görögkatolikus áldozópap, Salánk)

„Gyakran érezzük azt, hogy elárultak azok, akikben megbíztunk. Jézus is így érezhetett, amikor elárulta Júdás, majd Péter. Jézus bízik a mi jóindulatunkban, abban, hogy az emberi szívünkben le tudjuk győzni a kísértést. Vajon keresztény ember vagyok? Meg tudom érteni a másik ember problémáját, fájdalmát, gyászát? …Sokszor tovább haladunk, és azt érezzük, hogy semmi közünk a másikhoz. Talán a Jézust kísérő tömeg is így érzett. Figyeljünk ma oda, hogy mi mennyire vagyunk együttérzők. Te legyél az, aki biztatja a másik embert. Egy a mi vágyunk, hogy amit Istentől meg akarunk kapni, azt elnyerhessük. De csak együtt, ha megértjük egymást, akkor jutunk el a Golgotáról a feltámadásig.” (Harangozó Miklós görögkatolikus áldozópap, Tiszaújhely)

„Az Isten Fia emberfeletti szenvedést visel el és vesz magára. De mi, egyszerű emberek is ismerjük a szenvedést. Az életünk része. De ez nem baj. Meg kell tanulnunk jól kezelni a szenvedésünket, hogy az a kereszt, amelyet az életünk során cipelünk, az Isten üdvösségére vezessen bennünket.” (Kótonovics István görögkatolikus áldozópap, Tiszabökény)

„A teljesen kisemmizett, megalázott Jézus, aki tisztában van azzal, hogy mi vár rá, nem önmagával foglalkozik, hanem Jeruzsálem asszonyait szólítja meg. Ez egy vigasztalással kezdődik: »Ne engem sirassatok!« …Férfiakról nincs szó. Az asszonyok vannak jelen. Valami hasonlót látok most is. Nagyobb hányadban asszonyok vannak itt most is. Nagyon jól tudjuk, hogy miért. Kedves anyák, nagymamák! Köszönöm azt, amit az egyházért tesztek, amit a szeretetért tesztek, amit a nemzetért tesztek! (Levcsenkó Róbert görögkatolikus áldozópap, Beregdéda)

„Isten nevén szólítja az embert. Számára nem csak tömeg vagyunk. Lát engem, ismeri a nevem. Előtte nemcsak egy vagyok a sok közül, egyedi vagyok. Egyénnek látni az embert nagyon fontos. Így emel fel engem Krisztus. Meghal helyettem a kereszten, hordozza a keresztemet, meg akar váltani.” (Lődár Jenő görögkatolikus áldozópap, Batár)

„Az Úristen mindannyiunkat másképpen hív meg, hogy tanítványai legyünk. Van, akit személyesen, van, akit egy élményből, egy találkozásból. Lehet, hogy valakinek az első találkozása Jézussal elutasítást eredményez. …Az Úristen azonban csodálatosan dolgozik. Aki elutasítja, később mégis követi Őt. A legfontosabb, hogy amikor észlelem, hogy a kereszt a hátamon van, menjek Jézus után. A vállunkon rengeteg kereszt van, senki sem veheti el tőlünk. Cirenei Simon ment Jézus után, és tette azt a feladatot, amit ráróttak.” (Petrás László görögkatolikus áldozópap, Mezőgecse)

„Krisztus követőiként, amikor Krisztus útját választjuk, nagy-nagy alázattal és engedelmes szívért imádkozva, tudjuk elfogadni, hogy Isten akaratának beteljesedése sok szenvedés, igazságtalanság, megcsúfolás, ami ott van az életünkben. Ahogy Krisztus hordozta az ő keresztjét, ahogy beteljesítette az Atya akaratát, alázattal és talán egy kicsi örömmel is, emeljük fel mi is a mi keresztünket, járjunk azon az úton, amelyet Ő hagyott nekünk, példát hagyott nekünk, és vezeti az ő népét.” (Cserniga Gyula református lelkipásztor, Beregszász)

„Az ember számára az a gondolat kell hogy megerősödjön, hogy a keresztig sokféle úton lehet eljutni. Van olyan helyzet, mint Jézusé, hogy az emberek a jót feszítik keresztre, de van olyan is, hogy valakit a rossz – a bűn, az emberi hiba – visz el a keresztig. Nézze meg mindenki a saját életét, vizsgáljuk meg, hogy nem keresztet ácsolunk-e önmagunk vagy mások számára a bűneinkkel, a gyengeségeinkkel, mindazzal a rosszal, ami az életben van. Mindannyiunk élete egy-egy külön keresztút, amely az Istennel való kapcsolatban végződik. Igyekezzünk a saját keresztutunkat Jézushoz hasonlóan végigjárni!” (Marosi István görögkatolikus áldozópap, Beregszász)

„Mi, keresztények, akik föltekintünk arra, Akit keresztül szúrtak, mi az új életnek a kezdetét, a lehetőségét látjuk Benne. Azt látjuk, Aki meghozta az áldozatot, hogy kiengeszteljen bennünket az Atyával. Jézus szenvedése itt befejeződött, de az ő tagjaiban tovább folytatódnak a világ végezetéig. Ő jelen van a szenvedőben, a kitaszítottban, és jelen van bennünk, amikor szenvedünk.” (Molnár János római katolikus áldozópap, Beregszász)

„Az ember életében eljön a pillanat, amikor a szavak feleslegessé válnak. Vannak helyzetek – egy szerettünket kísérjük utolsó útjára –, amikor nem találunk a szenvedésre szavakat. Választ a szenvedő Jézus Krisztus ad. A kereszten megfeszített és meghalt Jézus Krisztus az, aki megfogja a kezünket.” (Szűcs Ferenc görögkatolikus áldozópap, Barkaszó)

„Mi hányszor vagyunk szokásaink rabjai? Nagyobb hangsúlyt fektetünk a szokásainkra, mint arra, hogy mit kell Istennek megtennünk. Hányszor nem jutunk el a feltámadási szertartásra, mert még dolgunk van otthon. …Néha akkora hangsúlyt fektetünk a szokásainkra, hogy Isten eltemetjük alatta. Nemsokára véget ér a keresztút. A nagy keresztet letesszük, de a saját kis keresztjét mindenki hazaviszi, s ott lesz az életében mindennap. Ne a szokások rabjai legyenek, hanem Isten rabjaivá legyenek.” (Virág Szabolcs görögkatolikus áldozópap, Beregszász)

„A kereszt egy eszköz, amely az életnek a záloga. Egy olyan valami, amire mi feltekintünk most, amikor célba érünk. A kereszt most már nem a kínzó eszköz, nem a kivégző eszköz. Valami megváltozik. Ki változtatta meg? Az, Aki a keresztet önként fogadta el. Ez Isten tervének a beteljesülése volt. …Hogyan tudjuk mi Krisztust követni? Ennek a módja nem arról szól, amit a mai világ diktál: vedd el az erősebb jogán a gyengébbtől azt, ami neked kell! Isten Fia az erőtlenségben mutatta meg a maga nagyságát. …Megérkeztünk. Itt vagyunk az Ortutay-központ előtti keresztnél, ahogy célba ért szenvedése után az egyházunk is. Ti is célba értetek. Haza fogtok menni, tegyetek tanúságot a keresztre feszített és a világ szemében reménytelenül kudarcot vallott Jézus Krisztusról, aki legyőzte halállal a halált, aki életet ajándékozott, aki a reménytelenségből reményt, a rosszból jót, a halálból életet mutatott ennek a világnak. Tegyünk tanúságot arról, hogy mi élünk, mi fejlődünk, még akkor is, ha testileg és lelkileg nyomorgunk!” (Demkó Ferenc helynök, Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye)

Marosi Anita

Kárpátalja.ma