Hiteltelenség – mit tudok, de nem élek meg?

„Ne csak hallgatói legyetek az igének.” (Jak 1,22)

Elolvasva a címet, éreztem, hogy a sok téma közül ezt kell választanom. Nem azért, mert könnyű erről írni vagy mert annyira szeretném, sokkal inkább azért, mert közelinek érzem. Közeli megtapasztalás a hiteltelenség, a meg nem élés, a háttérbe vonulás, a hallgatás. Istentiszteletek, előadások, bibliaórák után hazamenve átgondolom, érlelődik bennem, aztán pedig mikor lépni kellene előre, én inkább rálépek a fékre. Miért teszem ezt? Több oka is van: félek a változástól, a visszautasítástól és leginkább attól, hogy ehhez én kevés vagyok… Hosszan folytathatnám még a sort, hogy miért nem élem meg azokat a dolgokat, amit már megértettem. Ha hagyjuk, hogy ezek az érzések eluralkodjanak rajtunk, továbbra is csak csendes hallgatók leszünk. 

„Ne csak hallgatói legyetek az igének.” (Jak 1,22)

Jakab a levelében a hit és a cselekedetek egységét hangsúlyozza. A fent olvasott igében arra hív, hogy ne csak hallgassuk az igét. Fontos, hogy készek legyünk meghallani, megérteni, de itt nem kell megállnunk. Arra kér, hogy amit megértettél Isten igéjéből azt cselekedd is meg.  Mit is jelent ez? A cselekvés szó a cselekedni igéből származik, jelentése: tudatos, akaratlagos tett, aktív megvalósítás. Nem puszta gondolat vagy szándék, hanem konkrét tett. A 2. rész 17. versében Jakab egyenesen azt mondja: „…a hit is, ha cselekedetei nincsenek, halott önmagában.”.

Elsőre talán túl erősnek érezzük ezt a kijelentést, de kérlek, gyere és gondoljuk át, mire is akar utalni itt Jakab. A hitünk létéről a tetteink beszélnek. Ehhez pedig az kell, hogy összhang legyen a gondolataink, a szavaink és a tetteink között. Vegyünk sorra néhány gyakorlati példát a mindennapokból: a gyászoló testvért, a hitetlen barátot, az egyedül élő idős nagyszülőt, a beteget, a figyelemre vágyó gyereket. Ezek mind hétköznapi helyzetek, amikkel gyakran találkozunk. Olyan emberek, akik a környezetünkben élnek. Ilyen helyzetekben nem elég együttérezni velük, sajnálni vagy gondolni rájuk, tennünk is kell. A szeretetünk akkor válik láthatóvá, amikor jelen vagyunk fizikailag is. János az első levelében olyan világosan fogalmaz arról, hogy a szeretetünk kézzelfogható kell legyen: 

„Gyermekeim, ne szóval szeressünk, ne is nyelvvel, hanem cselekedettel és valóságosan.” (1Jn 3,18)

Kedves Tesó, amit megértettem az az, hogy semmit sem ér, ha elméletben vagyok jóságos, megértő, kedves, türelmes. A másik ebből semmit nem érzékel. A saját lelkiismeretünket lehet megnyugtatjuk, de hogy a másik emberen ezzel a módszerrel nem segítünk, az biztos. Ha te is hasonlóan érzel, bátran határozd el, hogy ebben a böjtben gyakorlatiasabb leszel. Hogy nem csak ígérgetsz Istennek, magadnak és a másiknak, hanem megéled azt, amit megértettél. Ha te őszintén vágysz erre, imádkozz, hogy tudj megerősödni ebben.

Drága Istenünk, hálát adunk neked azért, hogy tanítani akarsz. Köszönjük a türelmedet, hogy még mindig vársz ránk. Kérünk segíts elindulni a cselekvés útján, hogy ne csak hallgatói legyünk az igédnek, hanem komolyan vegyünk azt, hogy feladatot bíztál ránk.

Biró Alexandra

Forrás: teso.blog