Meggyilkoltak egy 19 éves ukrán lányt Mannheimben
Súlyos bűncselekmény rázta meg a németországi Mannheim városát: egy 19 éves ukrán lányt holtan találtak a Käfertal erdőben március 13-án reggel – tudatta a TSZN.
A hatóságok szerint a haláleset egyértelműen erőszakos körülmények között történt.
A nyomozás adatai alapján a fiatal nő holttestét részben ágakkal és levelekkel takarták el. A rendőrség rövid időn belül azonosította az áldozatot, és még aznap elfogta a feltételezett elkövetőt a bűncselekmény helyszínének közelében. A bíróság gyilkosság gyanújával elrendelte a 17 éves fiú letartóztatását.
A gyanúsított egy szíriai állampolgárságú fiatalkorú, aki ismeretségi, sőt a beszámolók szerint párkapcsolati viszonyban állt az áldozattal. Az ügyészség tájékoztatása szerint a tragédia előtti este a két fiatal Mannheim belvárosában találkozott, majd együtt a közeli erdőbe mentek.
A feltételezések szerint éjfél körül a fiú brutálisan bántalmazta a lányt: többször megütötte, és feltehetően egy bottal is rátámadt. A sérülések következtében a lány a helyszínen életét vesztette.
A nyomozók szerint nem ez volt az első erőszakos incidens a két fiatal között. Két héttel korábban a fiú már rátámadt a lányra, és megütötte az arcát. Az eset után rendőrségi feljelentés is történt. Sajtóértesülések szerint az áldozat a tragédia előtti napon hivatalos panaszt készült tenni támadója ellen, erre azonban már nem került sor.
A 19 éves lány 2022-ben érkezett Németországba családjával. Az eddigi információk alapján a bűncselekmény hátterében féltékenység és párkapcsolati konfliktusok állhatnak.
Az ügyben a nyomozás jelenleg is folyamatban van, a hatóságok minden körülményt igyekeznek tisztázni.
