Labdarúgás: folytatódott a Munkácsi SC győzelmi szériája
A megyei labdarúgó-bajnokság harmadik fordulója sem hozott nagyobb meglepetést, a címvédő nagyszőlősiek tízgólos, elsöprő győzelmet arattak hazai pályán a járási rivális Ilonokújfalu csapata ellen, a munkácsi együttes pedig ötgólos kiütéses győzelmet követően vitte haza a három pontot Őrdarmáról.
Harmadik meccsén harmadik győzelmét is megszerezte a listavezető Munkácsi SC együttese, amely ezúttal idegenben, Őrdarmán aratott sima, ötgólos sikert. Mercin góljával már az 1. percben vezetést szereztek a Latorca-partiak, amit a 10. percben Mergyejevnek sikerült megdupláznia. Tíz percen belül Tracsuknak összejött a duplázás, Mergyejev pedig a félidő hajrájában szintén meglőtte második gólját, így már az első játékrész végére kialakult a 0–5-ös végeredmény.
A bajnokság másik százszázalékos csapata, a címvédő Szőlős FC gólzáporos, tízgólos diadalt aratott az Ilonokújfalui Csillag együttese felett. A gólgyártást Csedrik kezdte meg a 16. percben, majd négy perccel később Jackulinec duplázta meg a hazaiak előnyét. A mérkőzésen Andrij és Jevhen Ruszin illetve Dolholenko is duplázott, majd Mica is betalált, Tupicja öngóljával pedig össze is jött a nagyszőlősi tizes a vendégek hálójában.
Az Ung-vidéki derbin az újonc Baranyai Krajna vereséget szenvedett hazai pályán a Medea együttesétől, az Ilosvai Buzsora pedig két góllal legyőzte a Viski FC-t. Az ilosvaiak ezzel feljöttek a harmadik helyre, a viskiek pedig eddig még pont nélkül állnak a tabella utolsó pozíciójában. Érdekesség, hogy a Krajna ifije rekordokat döntögető 20–1-es kiütéses győzelmet aratott a Medea fiataljai ellen. A Dolhai Borzsa megszerezte első pontjait, bár az Unggesztenyési Csillag már három góllal is vezetett idegenben. A második félidőben rákapcsoltak a hazaiak, a 65. percben előbb szépítettek, majd a mérkőzés hajrájában az egyenlítés is összejött.
A negyedik fordulóban a Munkács Futball Akadémia derceni bázisán rendezik a játéknap központi mérkőzését, ahol a két éllovas, a Munkács SC és a Nagyszőlősi Szőlős FC csaphatnak össze egymással.
A megyei bajnokság 3. fordulójának eredményei (zárójelben az ifik):
Nagyszőlősi Szőlős FC–Ilonokújfalui Csillag FC (Onok) 10–0 (8–1)
Krajna FC (Baranyai kistérség)–Medea-Nevickei vár FC 0–2 (20–1)
Dolhai Borzsa FC–Unggesztenyési Csillag FC (Linci) 3–3 (6–0)
Ilosvai Buzsora FC– Viski FC 2–0 (3–0)
Őrdarmai Líder FC (Sztorozsnicja)–Munkácsi SC 0–5 (1–1)
A bajnokság állása:
| № | Csapat neve | Mérkőzés | GY | D | V | Gólarány | Pont |
| 1. | Munkácsi SC | 3 | 3 | 0 | 0 | 21–1 | 9 |
| 2. | Szőlős FC | 3 | 3 | 0 | 0 | 15–0 | 9 |
| 3. | Ilosvai Buzsora FC | 3 | 2 | 0 | 1 | 6–3 | 6 |
| 4. | Krajna FC | 3 | 2 | 0 | 1 | 4–4 | 6 |
| 5. | Medea-Nevickei vár FC | 3 | 1 | 1 | 1 | 4–3 | 4 |
| 6. | Őrdarmai Líder FC | 3 | 1 | 1 | 1 | 4–8 | 4 |
| 7. | Ilonokújfalui Csillag FC | 3 | 1 | 0 | 2 | 5–14 | 3 |
| 8. | Unggesztenyési Csillag FC | 3 | 0 | 1 | 2 | 5–10 | 1 |
| 9. | Dolhai Borzsa FC | 3 | 0 | 1 | 2 | 5–18 | 1 |
| 10. | Viski FC | 3 | 0 | 0 | 3 | 1–8 | 0 |
Kopasz Gyula
Nyitókép: zaf.org.ua
