Rákóczi 350 – Egy héten át a fejedelem előtt tiszteleg a magyarországi közmédia
Tematikus műsorokkal emlékeznek március 21. és 27. között II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelem születésének 350. évfordulójára a magyarországi közszolgálati csatornák. A magyar történelem és nemzeti identitás egyik kiemelkedő jelentőségű jubileuma alkalmából történelmi magazinműsorok és játékfilmek várják a közönséget.
Több csatornán, változatos műsorokkal idézik meg a fejedelem életét, korát és szellemi hagyatékát. Március 21-én, szombaton a Kossuth Rádió Országjáró című műsora Borsiba, Rákóczi szülőhelyére látogat. Március 26-án 22:45-től a Duna World tűzi műsorára a Rákóczi Szövetség történetét bemutató dokumentumfilmet, amely a Kárpát-medencei magyarságért végzett több évtizedes munkát mutatja be. A Nemzeti Sportrádióban olyan hazai sportklubokat ismerhetnek meg, amelyek Rákóczi után kapták nevüket, hangsúlyozva, hogy a fejedelem által képviselt értékek – az eltökéltség, a kitartás és a célba vetett hit – nélkülözhetetlenek a sportéletben.
Az M5 kulturális csatorna kiemelt figyelmet szentel műsorkínálatában a Rákóczi-örökségnek: az Agenda egész héten tematikus adásokkal jelentkezik, az Agenda plusz pedig az ünnepi programokból kínál válogatást. Március 21-én, szombaton 20 órakor az M5 História című műsor II. Rákóczi Ferenc életének meghatározó állomásait veszi sorra – születésének körülményeitől kezdve a családi örökségen és a szabadságharc eseményein át egészen a száműzetés éveiig és újratemetéséig.
Március 27-én a Librettó adásában is foglalkoznak a jubileumhoz kapcsolódó Nagy Rákóczi Diákteszttel, amely a fiatalok történelmi ismereteit és identitástudatát erősíti. A tematikához kapcsolódóan bejátszások is készülnek: az egyikben a Magyar Nemzeti Múzeum – Történelmi Képcsarnokán keresztül ismerhetik meg II. Rákóczi Ferenc történelmi jelentőségét. Egy másik összeállítás Rákóczi körkép címmel a Kárpát-medence különböző pontjain zajló megemlékezésekbe nyújt betekintést, két kiemelt helyszínnel: a Vajdaságból és a Felvidékről.
Március 27-én 12:35-től a Rákóczi nótája című 1943-as történelmi dráma látható, míg 21 órakor a Rákóczi hadnagya című film repíti vissza a nézőket a kuruc korba, Bitskey Tibor és Vass Éva főszereplésével, amelyet éjfél után megismétel a Duna.
A Bartók Rádió Ars nova című műsorában Farkas Ferenc műveiből hallható válogatás, köztük a ritkán játszott Aspirationes Principis című Rákóczi-kantáta. A Muzsikáló reggel, délelőtt és délután adásaiban II. Rákóczi Ferenchez kapcsolódó zeneművek is felcsendülnek, például Liszt Ferenc XV. magyar rapszódiája a benne szereplő Rákóczi-indulóval, Hector Berlioz feldolgozása a Faust elkárhozása című műből, valamint Kodály Zoltán Rákóczi kesergője című dala, emellett Rákóczihoz kapcsolódó verseket is hallhatnak.
II. Rákóczi Ferenc születésnapján a közmédia több csatornáján megjelennek a napi Versfilmek, amelyben ezúttal Petőfi Sándor Rákóczi című költeményét ismerhetik meg. A Dunán a Család-barát, a Családi kör és az Agytorna napi műsorok is foglalkoznak a témával.
Forrás: hirado.hu
