Több mint 3000 kilogramm kokaint foglalt le a holland rendőrség
A holland rendőrség egy összehangolt műveletben lefoglalt két helyszínen 3223 kilogramm kokaint, és őrizetbe vett nyolc embert – közölte vasárnap az illetékes holland ügyészség.
Az NLTimes című, angol nyelvű hírportál beszámolója szerint a rendőrség annak hatására indított nyomozást, hogy a hét elején „gyanús” tevékenységet észlelt” egy raktár körül, a Rotterdamtól délre lévő Papendrecht helység külterületén.
A rendőrök csütörtök este megállítottak egy furgont, amely éppen a megfigyelt raktárból hajtott ki.
A jármű rejtett rekeszében 688 kilogramm kokaint és egy lőfegyvert találtak.
Az intézkedés során a furgon vezetőjét és utasát, egy 45 éves barcelonai és egy 29 éves bilthoveni férfit őrizetbe vettek.
A hatóságok ezt követően az üggyel összefüggésben a szintén dél-hollandiai Klundert egyik raktárában vizsgálódtak, ahol
egy hulladéktömörítő konténerben 2535 kilogramm kokaint találtak, valamint egy másik lőfegyvert a raktárban elrejtve.
Ezt követően előállítottak egy 43 éves rotterdami, valamint egy 31 és egy 29 éves, bejelentett lakcím nélküli férfit. További három férfit – egy 39, egy 44 és egy 46 évest – is őrizetbe vettek Bergen op Zoom településen. A lefoglalt kábítószert megsemmisítették – közölték.
Forrás: hirado.hu
Nyitókép: illusztráció, Grgo Jelavic/PIXSELL
