Milyenek a magyarok a szomszédok szerint?

Mit gondolnak rólunk a szomszédaink? Van-e esélye az etnikai megbékélésnek? Dokumentumfilm-sorozat az M1-en.


Milyen érzés budapesti magyarként egy színszlovák faluban gyereket nevelni? Milyen szavakkal sérti meg egymást magyar és szlovák, magyar és román, magyar és szerb? Közös értékké tehető-e a történelem akkor, ha a sérelmeiből senki sem hajlandó engedni, ahogy a szinte génekbe ivódott félelmek bűvköréből sem szeretne kilépni egyik fél sem?

Ezekre az összetett kérdésekre szinte csak elnagyoltan, vagy épp ellenkezőleg, sokrétű magyarázatokba bonyolódva lehet látszólag válaszolni. Galán Angéla arra vállalkozott, hogy folytatva a komoly visszhangot kiváltott korábbi dokumentumfilmjében, a Szlovákmagyarokban megkezdett kutatómunkát, ismét személyes vallomások segítségével villantson fel véleményeket és álláspontokat arról a rendkívül összetett, politikailag és mentálisan erősen terhelt kérdéskörről, amit a szomszédos nemzetek és a magyarság viszonya jelent.
Sorsok, arcok, vallomások mozaikdarabjaiból állt össze a Szomszédaink, a magyarok című 3 részes dokumentumfilm-sorozat, melynek első, Szlovákiával foglalkozó epizódját október 29-én, 23 óra 35 perckor vetítik az M1-en. Az alkotók igyekeztek őszintén, előítéletektől mentesen beszélni a kényesnek tartott kérdésekről. A sorozat másfél éven át készült az MTVA részére, mindhárom országban.

Zámborszki Ákos és Galán Angéla filmsorozatának egyik legnagyobb erénye, hogy nem ítélkezni akar, és a lehetőségekhez mérten minél több nézőpontot bevonni ebbe a virtuális párbeszédbe. Magyar álláspontra felel a szomszédos ország nem magyar lakóinak érve, és az érem mindkét oldala előkerül. Az első részben megismerhetjük például Dianát, aki szlovák szakos budapestiként szlovák fiúhoz ment férjhez, akivel egy észak-szlovákiai faluban nevelik 2 gyereküket. Találkozhatunk Pozsony alpolgármester-asszonyával, aki nem mellesleg hazájában sikeres bestseller-szerző, és magyar férjével szép egyetértésben nevelik gyerekeiket, két nyelven.
Megszólalnak fiatal magyar diákok, és arc nélkül nyilatkoznak annak a titkos szervezetnek a tagjai is, akik akcióikkal a kétnyelvű feliratok fontosságára kívánják felhívni a figyelmet. A filmek középpontjában a magyarság megítélése áll: mit gondolnak ma a szlovákok, a szerbek, a románok a magyarokról és fordítva. Mit gondolnak közös múltunkról, és hogyan értelmezik kölcsönös történelmi sérelmeinket? Milyen közhelyek torzítják az egymásról kialakított képet? Mi áll a negatív érzelmek hátterében? Mitől lesz jó két nép viszonya, és mi okozza a konfliktust? Hogyan működik mindez egy vegyes családban? Mennyire meghatározó az iskola, a történelemoktatás? Az egyenként 52 perces filmekben megszólalnak a téma szakértői (szociológusok, politológusok, történészek) és mindennapi emberek is.
Forrás: mno.hu