Utolsó napjához ért az Artemis II, a Hold körüli újabb űrrepülés
Utolsó napjához ért csütörtökön az Artemis II, az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) Hold-programjának legénységgel végzett első Hold körüli űrrepülése.
A négytagú legénység az Orion űrkabin fedélzetén az április 1-én megkezdett küldetés keretében a Holdat megkerülve érkezik vissza a Földre, és a tervek szerint kaliforniai idő szerint pénteken délután nem sokkal 5 óra után San Diego közelében a Csendes-óceán vízére ereszkedik le.
Az Artemis II küldetés tagjai Reid Wiseman parancsnoksága alatt rekordot állítottak fel, amikor kedden minden korábbinál mélyebben hatoltak a világűrbe, és olyan távolságba kerültek a Földtől, mint korábban egyetlen ember sem.
A legénység tagja – első nőként a Hold közelében – Christina Koch, valamint Victor Glover pilóta és a kanadai Jeremy Hansen.
A küldetés során új felvételeket készítettek a Hold Föld felől nem látható, „sötét oldaláról”, és előkészítik az Artemis program következő repülését is, amely már a Holdra leszálló jármű teszteléséről is szól majd. A legénység tagjai emellett több egyéb kísérletet is elvégeznek, ami az űrben való hosszú távú tartózkodás élettani hatásaival függ össze.
A négy asztronauta szerdán a világűrből tartott sajtótájékoztatón osztotta meg élményeit: „lenyűgöző” tapasztalatról beszéltek, különösen azokat a pillanatokat tekintve, amikor a Hold teljesen kitakarta a Földet, és tervezett módon a rádiókapcsolat is megszakadt az irányítóközponttal, így teljesen egyedül maradtak a világűrben.
Az asztronauták a Hold Föld felől nem látható felületén két krátert kereszteltek el, egyiket az Orion űrhajó neve után Integritynek, míg a másik a Carroll nevet kapta, amivel a parancsnok 2020-ban elhunyt feleségére emlékeztek.
Az Artemis II Hold körüli küldetés során az űrhajó mintegy 7400 kilométerre (4600 mérföld) repült túl a Holdon, mielőtt azt megkerülve ismét a Föld felé vette az irányt. Az Orion űrkabin a Földtől mintegy 400 ezer kilométerre (250 ezer mérföld) távolodott el, amivel megdöntötte a NASA 54 évvel korábban zárult Apollo Hold-programja során elért rekordot.
Az Artemis program keretében a NASA 2028-ra tervezi, hogy ismét embert juttasson a Holdra, ahol a jövőben állandó emberi tartózkodásra alkalmas bázist akarnak létrehozni.
Forrás: MTI
Nyitókép: Facebook/NASA
Kapcsolódó:
