Bele lehet halni a nevetésbe?

Van, hogy a hasunkat fogjuk a nevetéstől, de vajon okozhat-e ennél komolyabb bajt a kitörő jókedv? Akár bele is lehet halni?

Nyilvánvalóan a nevetés pozitív érzelmi állapotként él a köztudatban. Éppen ezért is meglepő az a felvetés, hogy a kontrollálatlan kacaj akár az életünkbe is kerülhet. Márpedig a kérdés sokakat foglalkoztat, amit mi sem igazol jobban, mint például az, hogy az angol nyelvhasználatban külön kifejezés is született a jelenségre: „I’m dying of laughter!”, azaz meghalok a nevetéstől. Noha ez egy nyilvánvaló túlzás, valójában nem teljesen alaptalan.

Bele lehet halni a nevetésbe?

Mint azt a Live Science írja, elméletben lehetséges, hogy az erős nevetés olyan folyamatokat indítson el a szervezetben, amelyek aztán az érintett halálához vezetnek. E tekintetben testünk egyik legsérülékenyebb része a szív- és érrendszer. Ismert például, hogy a szívből jövő kuncogás ájulást okozhat. „Nevetés közben a mellkasunk fel-alá jár, ami kihatással van a mellüregben uralkodó nyomásra is, illetve azon keresztül a bolygóidegre” – magyarázza dr. Todd Cohen New York-i kardiológus. A bolygóideg biztosítja az összeköttetést agyunk és a legtöbb belső szervünk között. Az intenzív nevetés ilyen módon szédülést vagy nagyon ritkán ájulást idézhet elő.

Az orvosi szakirodalomban ezt az állapotot nevezik nevetés indukálta eszméletvesztésnek. Az első ilyen esetet 1997 írták le: egy 62 éves betegnél figyelték meg, aki magas vérnyomással és egy szívpanaszokkal is küzdött, és aki több alkalommal is elájult a Seinfeld című vígjátéksorozat aktuális részét nézve. Bár azt érdemes hangsúlyozni, hogy nem halt bele a történtekbe, illetve ez a fajta ájulás jellemzően csak néhány percig tartó eszméletvesztéssel jár. Dr. Cohen szerint ezzel együtt előfordulhat, hogy a jelenség szívmegálláshoz vezet, de az igazi veszélye nem is igazán ebben rejlik, hanem a potenciális balesetekben – például abban, hogy valaki elesve beveri a fejét.

Érdemes azt is megemlíteni, hogy a visszatarthatatlan nevetés a tüdő, a szív és az agy oxigénellátását is csökkentheti. A heves érzelmekről eleve ismert, hogy szapora légzéssel járhatnak, felerősítve akár az asztmás tüneteket, amit csak tovább súlyosbít a kacagáshoz köthető rendezetlen légzési mintázat. Egy 2009-es tanulmány szerzői 105 asztmás beteg körében végeztek felmérést, és eredményeik szerint az alanyok 40 százaléka tapasztalt olyat, hogy a nevetés váltotta ki asztmást panaszaikat. Márpedig az asztmás rohamok szélsőséges esetben végzetessé is válhatnak, ha a beteg inhalátora éppen nincs kéznél.

Elméletben az is előfordulhat, hogy a nevetés hirtelen gégegörcsöt idéz elő, ami fulladással jár. Hasonlóképpen gátolhatja a légcserét, ha az erős kacaj miatt az érintett nem tud megfelelően levegőt venni. Dr. Megan Kamath kardiológus szakorvos szerint azonban alacsony a kockázat, hogy ez önmagában halált okozna. „Bár születtek már beszámolók nevetés miatti fulladás vagy szívmegállás okozta halálesetekről, mindent egybevetve egészséges személyeknél ez egy igen valószínűtlen halálok” – fogalmazott a Live Science-nek nyilatkozva a szakember.

Forrás: hazipatika.com