Különböző utak – egy cél. Harcművészetek találkozója Nagyszőlősön
Május 1-jén második alkalommal rendezték meg a „Különböző utak – egy cél” elnevezésű harcművészeti találkozót a Szelíd Lovas Népfőiskolán, Nagyszőlősön. Az esemény szervezője a Margitics család volt, akik idén is arra törekedtek, hogy bemutassák a különböző harcművészeti ágak sokszínűségét, miközben hangsúlyozzák azok közös értékeit: a kitartást, a tiszteletet és a belső fejlődést.

A résztvevőket Margitics Erik köszöntötte, majd Balogh György, Magyarország Beregszászi Konzulátusának konzulja szólt az egybegyűltekhez. Beszédében kiemelte: örömmel tölti el, hogy a régióban élő hagyománya van a harcművészeteknek. Hangsúlyozta, hogy a küzdelem az emberi természet része, ugyanakkor nem a mások feletti uralomról kell szólnia, hanem az önvédelemről és az értékek megőrzéséről.
A rendezvény központi gondolata a sokszínűségben rejlő egység volt.
A különböző harcművészeti ágak – bár formájukban eltérnek – ugyanazokat az alapelveket közvetítik: fejlesztik a koncentrációt, az önfegyelmet és a lelki erőt. A szervezők külön figyelmet fordítottak arra is, hogy ezek az értékek a fiatalok nevelésében is hangsúlyt kapjanak: tiszteljék az idősebbeket, segítsék a gyengébbeket, és felelősségteljes, erkölcsös emberekké váljanak.

A program rendkívül gazdag és látványos volt. Elsőként a „Kárpáti Medvék” csapat szkanderbemutatója nyűgözte le a közönséget. A karbirkózás az egyik legegyszerűbb, mégis legőszintébb küzdősport, amely komoly fizikai és mentális felkészültséget igényel.
Ezt követően a ZR Team Vynogradiv brazil jiu-jitsu és grappling klub lépett színpadra. A több mint tízéves szakmai tapasztalattal rendelkező Klot Makszim vezetésével működő csapat nemcsak versenyeredményeivel, hanem közösségépítő munkájával is példát mutat.

A munkácsi „Samurai” Aikido Klub bemutatója a harcművészetek egy másik arcát tárta a közönség elé.
Az aikidó filozófiája szerint a cél nem az ellenfél legyőzése, hanem a harmónia megteremtése. A több mint 25 éve működő közösség rendszeresen részt vesz nemzetközi szemináriumokon, és több korosztályt is bevon a gyakorlásba.
A hagyományőrzés jegyében a Felföldi Dalia Iskola tagjai is felléptek. Kopecsni Gábor vezetésével a magyar nemzeti harcművészetet mutatták be, amely hét fő tudásterületre épül – többek között a szablyavívásra, az íjászatra és a népi birkózásra. Előadásuk nemcsak sportértékével, hanem kulturális üzenetével is kiemelkedett.

A rendezvényen felléptek a Perényi Zsigmond Középiskola és a Kárpátaljai Magyar Líceum nagyszőlősi diákjai is, akik rendszeresen részt vesznek a népfőiskola képzésein.

A nap végére egyértelművé vált: bár az utak különbözőek, a cél közös. A harcművészetek nem csupán fizikai erőt adnak, hanem irányt mutatnak az életben is. A győzelmek és vereségek egyaránt hozzájárulnak ahhoz, hogy a sportolók – és velük együtt a közösség – folyamatosan fejlődjenek – fogalmazott zárszavában Margitics Erik, majd egy finom ebéd, kürtőskalács és vattacukor elfogyasztására invitálta a jelenlévőket.
Bocskor Zita



